Orbán, a bátor, féktelen és könyörtelen

– A könyvben idézi azoknak a hazai értelmiségieknek a fogalmi kísérleteit, akik a gazdag történelmi minták között is nehezen jönnek rá,  milyen rendszerben is élnek: maffiaállamban, esetleg egy sima kleptokráciában vagy már diktatúrában. Mi az ön megfejtése?

– Ezt nehéz röviden definiálni, mert a rendszer vegyüléke a Horthy-rezsimnek, a leghosszabb konzervatív periódusnak, Tisza Kálmán idejének és természetesen a Kádár-rendszernek is. De igazából nem lehet megérteni a magyar történelem sorsfordulói, a vezér személyének és családja történetének, illetve annak a társaságnak az útja nélkül, amely a Bibó-kollégium kicsi szobáiból indult. Ennek a baráti szövetségnek a tagjai emelkedtek fel országuk politikai csúcsaira, egyben Közép-Európa leggazdagabb családjai közé. Az mondható el, hogy ez egy rendszer sui generis, egyedi jelenség, amelyen kívül van egy demokratikus máz, de a belsejében egyszemélyi hatalom tanyázik.

Fotó: 168 Óra archív

– Itt a másik kérdés: a legújabbkori magyar történelemtől nem idegenek a tekintélyuralmi rezsimek, a hatalom kiépítése tehát nem zöldmezős beruházás, de a személyes teljesítmény is sokat számít. Orbán esetében mennyire?

– Meg vagyok arról győződve, hogy Orbán személye és tehetsége, hatalmi képessége nélkül a mai rendszer nem fejlődhetett volna ki. Ne feledjük, hogy már volt miniszterelnök 1998 és 2002 között, aztán elvesztette a választásokat, majd bukott 2006-ban is. Mégis, egy következetes stratégiával, a demokratikus politika hibáinak, bűneinek és korrupciójának a kihasználásával vissza tudott jönni úgy, hogy kétszer szerzett magának kétharmados többséget a parlamentben. Ez egyedülálló teljesítmény, amelynek az alapja az ő bátorsága, féktelensége és könyörtelensége, amellyel hideg polgárháborút teremtett a Gyurcsány-beszédet követően, és amellyel jórészt már leszámolt az egykori baráttal, Simicska Lajossal is.

– Megfordítom a kérdést: ha igaz, hogy a hazai politikai és társadalmi hagyomány befogadó az Orbán-féle vezérelvű hatalommal szemben, az is igaz, hogy egyúttal alakítja, esetleg korlátozza is azt? Tény, ilyesmit ma nem látni.

– Orbán politikai értelemben még fiatal, mindössze 53 éves. Amikor Bruno Kreisky osztrák kancellár lett, már 60 esztendős volt. A vezér tehát még képes tanulni, újra és újra átgondolni a hatalmi eszközök konkrét alkalmazását. Gondoljon arra, hogy Trianon és a Benes-dekrétumok állandó felemlegetésével akkor, amikor sokadszor tüntette fel magát a legmagyarabb politikusnak, mennyire összeveszett a szlovákokkal, és ma milyen szívélyes viszont ápol velük, mert ha kell, képes visszatérni a reálpolitikához. Ezt persze szlovák oldalon elősegítette Fico miniszterelnök, akit szociáldemokrata mázban és kisebb képességekkel, de ugyanaz a hatalmi vágy hajt, mint Orbánt. A rendszer tehát változás- és alkalmazkodóképes, ám a vezér személyéhez van kötve. Én nem tudok más Fidesz-politikust elképzelni, aki a könyörtelenség és a taktikai érzék ilyen kombinációjával képes lenne választást nyerni. Azt mondhatom, hogy ez egy „openended rezsim”, nem tudni, mikor lesz vége. A léte attól függ, hogy Orbán belátja-e a saját korlátait, és nem követ-e el a nemrégiben elbukott népszavazáshoz hasonló hibákat. A családja körüli korrupciót látva például kiderült, hogy a határokat nem mindig képes betartani. De hát az egyszemélyi uralom hátránya, hogy a vezér körül nincsenek őszinte, kritikus tanácsadók. Kizárt dolog, hogy Rogán vagy Lázár a szemébe meri mondani a véleményét.

– Eddigi pályafutásának a leírásán túl megpróbálta-e felrajzolni magában Orbán politikai pszichéjét, azt, hogy ő kinek gondolja, hiszi, véli magát? Valóban politikai vállalkozóként tekint magára, ahogy azt sokan hiszik?

– Nem tudom, gondol-e erről valamit, azt hiszem, ő egyszerűen a hatalom igézetében él, mármost a hatalom, ahogy azt Kissinger mondta, afrodiziákum. Úgy vélem, az ő víziója az, hogy hatalmon maradjon, ne legyen olyan ellenzék, amely komolyabban veszélyeztetné, és hogy a magyarok relatív többsége bármilyen áron is, de elfogadja a rendszerét. Ha a magyar ellenzéket megnézzük, Orbánnak minden oka megvan arra, hogy nyugodt legyen és elégedett.

– Miközben a társadalomban többségben vannak azok, akik változást szeretnének, ezt a választói akaratot az ellenzék töredékesen és gyengén képviseli.

– Ez valóban lehangoló. Az ellenzék elaprózza önmagát, sok a tehetségtelen és az opportunista közöttük. Elképesztő irigység és gyűlölet uralkodik a baloldalon belül. Korábban is azt tapasztaltam, hogy néhányan jobban utálták a saját táboruk egyes vezetőit – Bajnait vagy éppen Gyurcsányt –, mint a jobboldali ellenfeleket. Természetesen léteznek az ellenzéki koalíciót és a Majtényi László államfőségét támogató erők is, de hát alighogy előtérbe kerül valaki ezen a térfélen, rögtön elkezdik alatta fűrészelni a fát. Orbán ezt persze kihasználja, mint ahogy a korrumpálás lehetőségét is. Nem mondanám, hogy megvesz ellenzéki személyiségeket, de ellehetetleníti őket. A demokratikus ellenzék gyengeségéből viszont profitál a szélsőjobb, ezért is kezeli őket Orbán az egyetlen komoly ellenfélként, ezért próbálja a lejáratási kampányokkal leszorítani vagy kettészakítani a Jobbikot.