Órán jelentette be a 13 éves lány: szülni fog
A tiszaburai általános iskolában nem ritka, hogy 13-14 éves lányok szülés után térnek vissza az iskolapadba.
A
Szoljon.hu beszámolója szerint a tiszaburai általános iskolába majdnem négyszáz gyerek jár, s valamennyi a helyi roma kisebbséget képviseli. Az igazgatónő szerint azért, hogy a gyerekeket megpróbálják ránevelni a tulajdon értékére, első osztálytól kezdve nyolc éven keresztül ugyanazon terembe járnak. Van olyan csoport, amelyiknél nyitott fülekre leltek, az vigyáz rá, megóvja az állagát, a másik viszont elzárkózik az élet minden szépségétől, a rombolásban, pusztításban leli csak örömét. A lapnak elmondta: a roma gyerekek lényegesen hamarabb érnek, mint magyar kortársaik. Az ötödik osztályba lépve szinte „kisfelnőttnek” képzelik magukat, és sokan meg is próbálnak úgy élni. Amióta a törvények engedélyezik, hogy szülés után visszatérjen az általános iskola padjaiba az anyuka, hihetetlen lavina indult útjára. Többször előfordult már, hogy valamelyik 13–14 éves diáklány bejelentette: terhes és hamarosan szülési szabadságra megy.A tiszaburai önkormányzat köztudottan rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van. Kapcsolták már ki az áramot, a gázt a hivatalhoz tartozó épületekben, megszűnt a közétkeztetés, s mindez az iskolában is érezteti hatását. Télen két hónapig nem volt tanítás, mert a szolgáltató lekapcsolta a gázt, s nem volt fűtés a tantermekben. Áram nem volt napokig, pedig éppen akkor kapták meg a vadonatúj digitális táblákat és projektorokat — mesélte az igazgatónő. Így most sokszor a szülők kísérik el egészen az iskola kapujáig gyerekeiket, nehogy elcsavarogjon valamelyikük. Renitensek persze itt is vannak. Akad olyan diák, aki már 400 igazolatlan óránál tart. Ezt jelezték az önkormányzatnak, mely természetesen azonnal megszüntette a családi pótlék folyósítását. A gyermekvédelem, a családsegítő, illetve a gyámügy viszont természetbeni juttatásban, közös bevásárlás keretében visszaadta a családnak az elvont összeget. Cigarettát, szeszes italt nem, de bármi egyebet vehettek. Mint kiderült, a szülők még örültek is, hogy nem készpénzt kaptak, mert így nem kellett attól tartaniuk, hogy az uzsorás, akinek tartoznak, elveszi tőlük forintjaikat – írja a Szoljon.hu.