Sokakat kivéreztet, közben néhány Fidesz-barát település között 1,2 milliárdot szór szét a kormány

2020. május 15., 11:45

Szerző:

A kormány segít a bajban, főleg, ha a szövetségeikről van. szó. Ez derül ki abból a parlamenti levelezésből, amit Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa folytatott Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkárral – írja a Népszava.

Tordai egy április 14-i kormányhatározatra kérdezett rá: mi indokolta, hogy azonnali hatállyal 1,2 milliárdos támogatást ítéltek meg öt településnek is a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében. A legnagyobb összeget, 438 millió forintot ebből Kisvárda,  régi barát kapta kötelező feladatainak ellátására -, de 371 millióval turbózták fel a szikszói iparterület fejlesztését és 291 milliós mentőövet kapott Ács városa, hogy rendezni tudja tartozásait.

A kérdés most azért is aktuális, hiszen az önkormányzatok zsebéből éppen óriási összegeket vesznek ki a járvány elleni védekezésre hivatkozva.

Íme Tállai csütörtöki válasza:  

„A koronavírus-járvány okozta helyzetben különösen fontos az önkormányzatok pénzügyi stabilitásának megőrzése, az alapvető feladatot ellátó intézmények biztonságos üzemeltetése, illetve azon beruházások támogatása, amelyek eredményeként munkahelyek jönnek létre.” 

Az nyilván csak véletlen egybeesés, hogy 1,2 milliárdos támogatás kedvezményezettjei többségében fideszes (vagy Fideszt támogató vezetésű) települések.

  • Ács polgármestere a fideszes Szentirmai István,
  • Kisvárdáé  a szintén kormánypárti Leleszi Tibor,
  • Tarhosé a Fidesz által támogatott független Kürti Sándor,
  • Pócspetrié Tamás György, aki Semjén Zsolttal avatott emlékművet,
  • Szikszóé pedig az ugyancsak független Sváb Antal.

– jegyzi meg a lap.

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.