Öngyilkosjelölt bíró ment szembe a forgalommal
A Békés Megyei Bíróság volt büntető bíráját, Domokos Jenőt emberölés kísérletével gyanúsítja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A szokatlan ügyben a vádiratot időközben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség már benyújtotta a megyei bíróságra. A volt bírót ez év január végétől Budapesten, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) helyezték el.
„Tájékoztatásul közlöm, hogy az Ön által megjelölt személy ellen a megyei rendőr-főkapitányság, nyomozást folytatott emberölés kísérlet bűntett megalapozott gyanúja miatt” – válaszolta a 168Óra Online tudósítójának kérdésére Pásztorné Kovács Ágnes főhadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Azt tudakoltuk, hogy megfelel-e a valóságnak, hogy egy volt Békés megyei bíró, Domokos Jenő ellen élet elleni bűncselekmény miatt folyt rendőrségi eljárás. A válaszból kiderült, a hír igaz.
A részleteket taglalva a szolnoki rendőrségi szóvivőtől megtudtuk, hogy a volt bíró még 2010. március 26-án a délutáni órákban személygépkocsijával a Jász-Nagykun-Szolnok megyében található Öcsöd külterületén, a 44-es főúton közlekedett. A közel egy évig tartó rendőrségi nyomozás megállapítása szerint a nagyközséget elhagyva Domokos Jenő az úttest egy egyenes szakaszán, öngyilkossági szándékkal áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy másik személygépkocsival.
A baleset során az okozó és a vétlen gépkocsi vezetője is könnyű sérüléseket szenvedett. Az eljárás során bizonyítottá vált: a gyanúsított tisztában volt azzal, hogy tette következményeként a másik autóban utazó vétlen személy is súlyos, esetleg halálos sérülést szenvedhetett volna. Így emberölés kísérlete bűntett alapos gyanújával zárta le a nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, egyúttal a gyanúsítottat 2011. január 27-én megfigyelésre az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) helyezték el.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök az ügyben ez év március 24-én fejezték be a nyomozást, és vádemelési javaslattal megküldték azt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségnek. A főügyészség időközben már vádat is emelt az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság előtt, ám az ügyben – információink szerint – még nem tűztek ki a tárgyalást.
A korábban a legfajsúlyosabb Békés megyei ügyeket magas színvonalon tárgyaló büntetőbíró, Domokos Jenő az utóbbi időben nem először kerül a hírekbe. 2009. február 2-án lemondott bírói tisztségéről. Ez a lemondás – amit utóbb következetesen lemondatásnak nevezett Domokos – az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) csatornáin keresztül feltűnő gyorsasággal került az akkori köztársasági elnök, Sólyom László elé. Így Domokos öt nappal később, 2009. február 7-én, az államelnöknek feladott, a visszavont lemondásról szóló levelét már csak azután kapta meg Sólyom, hogy a lemondásról szólót február 6-án aláírta.
Ezek után néhány nappal, mint fogalmazott: „különböző ügyek” miatt feljelentést tett a Gyulai Nyomozó Ügyészségen Domokos Jenő. A feljelentést Gyuláról a Központi Nyomozó Főügyészséghez továbbították. Utóbb Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője úgy nyilatkozott, hogy a feljelentés büntetőügyet nem alapoz meg, hanem munkahelyi konfliktusokról szól, ekként az abban foglaltak esetlegesen a munkaügyi bíróságok feladatkörébe tartozhatnak.
2009 és 2010 folyamán a Békés megyei Szarvason élő Domokos több levelet írt Sólyom László köztársasági elnöknek és Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság, egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezekben mi állt, s azt sem, hogy ezekre milyen válaszok születtek. Annyi bizonyos, hogy bírói státuszát – erőfeszítései ellenére – nem nyerte vissza Domokos. Időben ezek után következett 2010. március 26-a, amikor gépkocsijával Öcsöd külterületén balesetet okozott a volt bíró.
Mint említettük, a rendőrség szerint öngyilkossági szándékkal áttért a menetirány szerint baloldalra, ahol összeütközött egy másik autóval. A rendőrség és az ügyészség szerint ez alapozza meg az emberölés kísérletét.
A volt bíró így kerül hamarosan a bíróság elé. A vádlottak padjára kell ülnie.