Egy másodikos diák ceruzával nyakon akarta szúrni az osztálytársát és a tanárát sem kímélte

A székesfehérvári diák a tanárra is rátámadt, mielőtt kivitték az osztályteremből.

2024. május 22., 17:29

Szerző:

Ollóval hadonászott osztálytársai között, és ceruzával akarta nyakon szúrni osztálytársát egy másodikos diák a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájában még május 17-én, de mielőtt kivitték volna a teremből, másokat is célba vett, és az óraadó tanárra is rátámadt, tudta meg a Telex egy olvasótól. Szerinte a gyereknek korábban is voltak olyan súlyos tettei, ami miatt a tankerülethez is érkezett már bejelentés vele kapcsolatban.

A lap megkereste a Székesfehérvári Tankerületi Központot, hogy megtudja, kaptak-e bejelentést a diákról, tudnak-e az esetről, és ha igen, indult-e eljárás. „Az esetről természetesen a fenntartó is tudomást szerzett. Az ügyben feljelentés történt, az érintett iskola a hatóságok rendelkezésére áll” – válaszolta kérdéseikre Török Szabolcs tankerületi igazgató, de további tájékoztatást nem kívánt adni.

Egyre több az erőszakosan fellépő diák

Amint arról a 168.hu is beszámolt, áprilisban székkel és ököllel esett a tanárnőjének egy kilencedikes szolnoki diák. A pedagógus nyolc napon túl gyógyuló, törésekkel és zúzódásokkal járó sérüléseket szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a 17 éves fiút.

A 17 éves fiú felvette az általa használt széket, majd a feje felé emelve elindult vele a tanári asztal mellett álló áldozatához, és megütötte vele. A pedagógus védekezésül felemelte a kezét, így az ütés a karját találta el.

A diák ekkor a széket két kézzel fogva még többször lesújtott a nőre, akinek a fejét és a karját érték az ütések. A tanárnő kihátrált a tanteremből, azonban a fiú követte őt a folyosóra, és ököllel többször is arcon ütötte őt A tanárnő végül a tanári szobába menekült, ahová a fiatal már nem követte őt.

A pedagógus zúzódásokkal és törésekkel járó, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Mindeközben a pedagógusok többé nem közfeladatot ellátó személyek

A közfeladatot ellátó személyek különleges védelem alatt állnak, az ellenük elkövetett bűncselekmények komolyabb büntetést vonnak maguk után. Ha a pedagógusok már nem tartoznak ebbe a körbe, ezt a minősítő körülményt nem lehet alkalmazni például a tanárok elleni iskolai erőszakkal kapcsolatos esetekben.

Jogalkalmazási problémák merültek fel a bíróságokon a pedagógusokat érintő ügyekben, miután egy törvénymódosítás miatt a pedagógusokat és más iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó személyeknek tekinteni – írta meg a Népszava egy bírósági körlevélre hivatkozva.

A lap birtokába került bírósági körlevélből az derült ki, hogy jogalkalmazási problémák merültek fel a bíróságokon a pedagógusokat érintő ügyekben, miután egy törvénymódosítás miatt a pedagógusokat és más iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó személyeknek tekinteni. Bár a Büntető törvénykönyv jelenleg is hatályos szövege alapján a pedagógusok közfeladatot ellátó személyeknek minősülnek, a köznevelési törvény erre vonatkozó része idén január 1-től már nem hatályos. Márpedig a Btk. a köznevelési törvényre hivatkozik a pedagógusok közfeladati jogállásával kapcsolatban.

A Népszavához eljutott bírósági levélben az áll, hogy ezzel a Btk. rendelkezése elvesztette a jogszabályi hátterét, kiüresedett, így a mostani jogszabályi környezetben a pedagógusok és más iskolai alkalmazottak büntetőjogi szempontból közfeladatot ellátó személynek nem tekinthetők.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: WOKANDAPIX via Pixabay)