Nyomoz a rendőrség a Hegyvidéken, Pokorni Zoltán is érintett lehet

Állítólag önkormányzati dolgozó takarít munkaidőben a polgármesternél.

2024. augusztus 5., 13:16

Szerző:

Most már nyomoz a rendőrség a Pokorni Zoltánt is érintő ügyben. Két hónapja robbant a hír, hogy Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere hivatali alkalmazottat használ személyes célokra: a városháza takarítónője takarította a polgármester úr otthonát – munkaidőben, természetesen. A történet alapja egy névtelen levél, amit Kovács Gergely kapott, aki akkor még csak önkormányzati képviselő volt, ma pedig már a Magyar Kétfarkú Kutya Párt színeiben a kerület megválasztott polgármestere.

Kovács ellenőrizte a levél tartalmát, és bizonyítékkal is szolgált: felvétel készült arról, hogy a takarítónőt a hivatali autó vitte el Pokorni házához.

Elindult a nyomozás

Most hivatali visszaélés gyanúja miatt büntetőeljárást folytat a rendőrség, amiben Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester is érintett – írja a 444 Kovács Gergely júniusban megválasztott, majd ősszel hivatalba lépő polgármester Facebook-bejegyzése alapján.

A Kétfarkú Kutyapárt elnöke még június 7-én mutatta be egy videóban, hogy egy önkormányzati autó munkaidőben átviszi az egyik önkormányzati dolgozót a polgármester házához, ahol Kovács információi szerint önkormányzati takarítószereket felhasználva takarít évek óta.

Kovács most arról ír a Facebookon, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRKF) elindította a büntetőeljárást, de a BRFK kérésére egy ORFK-határozat alapján az átkerül a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz, mert Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány szerint beosztásából eredően munkakapcsolatban van Pokornival, ezért kijelentette, hogy rendőrfőkapitányként elfogult. Az ORFK ezt az érvet elfogadta.

Nem kampányfogás volt

A hvg.hu még júniusban kérdezte az ügyről az önkormányzatot, ahonnan azt a választ kapták, hogy

„a polgármesteri hivatalban egyetlen kolléga munkaügyi státuszával sem történt visszaélés. A névtelen feljelentés alapján írt bejegyzést az MKKP nevű viccpárt nem túl színvonalas választási kampánya részének tekintjük”.

A lap következő kérdéseire már azt írták, hogy

„Marika néni évek óta, a szerény jövedelmét, nyugdíját kiegészítendő, tisztes óradíjért dolgozik Pokorni Zoltánnál. Természetesen nem a munkaidejében. Mindez soha nem volt titok, a hivatal többsége tudott róla”.

 A Telex azt írja, kérdéseket küldtek a XII. kerületi önkormányzatnak. Ha válaszolnak, frissítik a cikket.

(Kiemelt képünkön Pokorni Zoltán, a XII. kerület leköszönő polgármestere. Forrás: Hegyvidék hivatalos Facebook oldala)

 

17:41

Kedden is marad az országban az őszi időjárás. S bár nap közben egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de azért maradnak tartósan borult tájak.