Nyilvános Matolcsy legújabb víziója
Hétfő délután közzétette a Nemzetgazdasági Minisztérium "A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája" címmel Wekerle Sándor egykori pénzügyminiszterről elnevezett tervét. A dokumentum szerint a válság után a növekedés súlypontja nyugatról keletre helyeződik át, ez történelmi esélyt nyújt a térségnek, ezért szükséges a szorosabb gazdasági integráció és együttműködés. Elsődleges stratégiai célja a magyarországi vállalkozások Kárpát-medencei pozícióinak erősítése, ennek keretében 5 ágazatot azonosít lehetséges kitörési pontként.
Matolcsy György 2011 májusában jelentette be Móron (Wekerle Sándor korábbi miniszterelnök, pénzügyminiszter szülővárosában), hogy "a csúcspont az lesz, amikor a kormány elfogadja majd a Wekerle Tervet, és azzal kitágítja azt a történelmi földrajzi, gazdaságpolitikai keretet, amit már a Széchenyi Tervvel elkezdett", írja az
Index.A most közzétett anyag szerint "a Wekerle Terv a magyar kormány Kárpát-medencei térséget érintő stratégiai szintű gazdaságfejlesztési dokumentuma, amelynek célja a magyar gazdaság makroregionális léptékű célkitűzéseinek meghatározása és az e célok elérését szolgáló partnerségi, intézményi és finanszírozási keretfeltételek kijelölése".
Emellett a Wekerle terv céljai bekerültek a már korábban kiadott a Nagy Reformkönyvbe és szerves részét képezik a Magyar Növekedési Tervnek is, bár utóbbiból lehet, hogy lesz még egy. A Wekerle terv egyébkén nem pénzt akart eredetileg osztani, hanem a hálózatosodást segíteni a régióban.
A 25 oldalas dokumentum szerint az Európai Unió és közép-európai térség új kihívásokkal néz szembe. A számos feszültség közül a legfontosabb az egyensúlytalanság, amely az elmúlt évtizedben a centrum országok és a periféria között kialakult. Ezért szükség van a tartós és szorosabb gazdasági integrációra és koordinációra.
A minisztérium anyaga részletezi, hogy a magyar kormány mit Kárpát-medence alatt: az a nagytérség, amely Magyarországot és a vele szomszédos országok területét fedi le, Ausztria és Ukrajna Kárpátokon túli részének kivételével.
A kormány azért is tartja fontosnak a medencén belüli együttműködést, mert a mostani terv érvelése szerint "egy sor tanulmány és elemzés mutat rá, hogy a válság utáni világban a gazdasági növekedés Európán belüli súlypontja nyugatról Közép-Európára helyeződik át". "A térség történelmi esélyt kaphat arra, hogy egyszerre legyen a munkaalapon dinamikusan fejlődő ázsiai térség és az innováció-vezérelt észak-nyugat-európai fejlődési térség találkozási pontja" - állapítja meg a Wekerle Terv.
A terv összefoglalja a térség országainak közös pontjait, így megemlíti a hasonló történelmi tapasztalatot, a közel azonos fejlettségi szintet, és a közös jelenbeli problémákat is. "A térségbeli országok hasonló helyzetben vannak, valamennyiükre jellemző a külső gazdasági hatásoknak való erős kitettség, az elmúlt évtizedben gyorsan növekvő külső adósság és a szükségessé váló strukturális alkalmazkodási lépések által keltett társadalmi feszültségek" - olvasható az anyagban, amely azt is megállapítja, hogy a térség gazdasági teljesítménye az EU három százalékával egyenlő.
"A térség minden országa tőke- és tudásimportra szorul, és ezt az importot alapvetően az EU magországaitól szerezhetik be. Jellemző rájuk továbbá az alacsony jövedelem és a kicsi piacméret, egy ilyen soknyelvű, eltérő szabályozásokkal rendelkező kis piacon pedig igen magasak a piacra lépéssel kapcsolatos tranzakciós költségek" - áll a dokumentumban.
Az új terv elsődleges célja "a magyar gazdaság növekedési érdekeinek szolgálata azáltal, hogy hozzájárul annak Kárpát-medencén belüli pozícióinak erősödéséhez". Ennek érdekében partneri viszonyra, valamint közösen támogatható és megvalósítható gazdaságfejlesztési programokra van szükség.
"Wekerle Terv nyomán végrehajtott intézkedések által 2020-ra egy olyan Kárpát-medencei gazdasági teret képzelünk el, amelyben a térség országai a nyugat-európai országok gazdasági integrációjának szintjét elérik, és amelyben a KKV-k a Kárpát-medencei léptékű erőforrás- és piaci tervezésen keresztül hatékonyan hozzájárulnak a munkahelyteremtéshez és az exportteljesítmény fokozásához" - vázolja fel a víziót a Nemzetgazdasági Minisztérium anyaga, írja az Index.