Nyelvvizsga-bizonyítványt hamisíttatott magának a magyar olimpikon

2019. július 16., 10:37

Szerző:

A férfi élsportolóként a Pécsi Tudományegyetemben végzett 2010-ben, a diplomáját azonban nem tudta átvenni, ugyanis nyelvvizsgával nem rendelkezett.

A férfi többször próbálkozott nyelvvizsgával , azonban ez nem sikerült neki. 2017-ben elhatározta, hogy hamis nyelvvizsga bizonyítványt csináltat. Az interneten felvette a kapcsolatot egy ismeretlen személlyel, majd az adatok megadása után Budapesten átvette a hamis tartalmú nyelvvizsga bizonyítványt, amely szerint angol nyelvből középfokú vizsgával rendelkezik.

Az elkövető idén áprilisában az egyetem tanulmányi osztályán leadta a bizonyítványt, ahol azonban annak ellenőrzése során megállapították, hogy az hamis.

A Pécsi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen – írta az Ügyészség.

08:17

A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.

Tegnap 13:44

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.