Novák Katalin szerint is alacsony a pedagógusok bére

A Sándor-palota vasárnapi nyílt napján a tanártüntetések rendszeres résztvevőivel is találkozott a köztársasági elnök. 

2023. május 14., 17:22

Szerző:

Megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Sándor-palota vasárnap is, Novák Katalin köztársasági elnök beiktatásának első évfordulója alkalmából. A vasárnapi nyílt napra Novák Katalin is ellátogatott, hogy személyesen is megmutathassa a Sándor-palota termeit az érdeklődőknek és beszélgetett a belépésre váró érdeklődőkkel is. A Sándor-palotába bejutásra várakozó tömeget köszöntve az államfő meghallgatta mások mellett a tanártüntetések rendszeres résztvevőinek észrevételeit, kéréseit is. A Telex szerint volt egy kisebb vita is.  A nyílt napra érkezőkkel a pedagógusok helyzetéről beszélgetve egyetértett azzal, hogy alacsony a pedagógusok bére, amit az európai uniós forrásoktól függetlenül meg kellene emelni. „Ezt eddig is mondtam, most is így gondolom” – tette hozzá.

Novák Katalin saját készítésű ajándékokat, így többek között horgolt terítőt és csigatésztát is átvehetett egy-egy látogatótól, érdeklődött, hogy ki honnan érkezett, kinek hogy tetszik a palota. Egy kerekesszékkel érkező látogatótól azt szerette volna megtudni, hogy könnyen fel lehet-e jutni a Sándor-palotához kerekesszékkel, de közös fotózkodásra is többen megkérték az államfőt. Novák Katalin Facebook bejegyzésében megköszönte, hogy több ezren látogattak el a Sándor-palotába: „kicsik és nagyok, vidékiek és fővárosiak, kormánypártiak és ellenzékiek, a legkülönbözőbb élethelyzetű emberek”. A mai nap is bizonyította, a Sándor-palota nyitott mindenki előtt, zárta sorait a köztársasági elnök.

(Kiemelt képünkön Novák Katalin köztársasági elnök. Fotó: MTI/Sándor-palota.)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.