Nyílt napok lesznek a Sándor-palotában

Novák Katalin köztársasági elnök hivatalba lépésének első évfordulóján ismét látogatható lesz a Sándor-palota, amely május 13-án és 14-én megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.

2023. május 8., 17:05

Szerző:

Novák Katalin köztársasági elnök hivatalba lépésének első évfordulóján megnyitja kapuit a Sándor-palota május 13-án és 14-én a nagyközönség előtt. A látogatók mindkét napon délelőtt 10 órától délután 18 óráig tekinthetik meg az államfői hivatalnak otthont adó épületet. A nyílt napok ingyenes programjai a palota előtti Szent György téren kezdődnek: délben zenés őrségváltás zajlik, 10.00 és 14.00 órakor pedig a Magyar Honvédség Központi Zenekara térzenével várja a közönséget, – írja Facebook oldalán Novák Katalin. 

A közlemény szerint az érdeklődők megismerkedhetnek továbbá a 2002-ben újjászületett Sándor-palota történetével, és megtekinthetik azt a szalont is, amelyben Novák Katalin négyszemközti megbeszélést folytatott Ferenc pápával a katolikus egyházfő magyarországi látogatása idején. Azt is megtudhatják, hogy a köztársasági elnök hol fogadja a hazánkba látogató államfőket, vagy épp hol adja vagy veszi át a nagykövetek megbízóleveleit. Körbejárható lesz a Tükörterem, a Mária Teréziát ábrázoló festménnyel díszített Vörös szalon, a Gobelin- vagy Boucher-teremnek is nevezett neobarokk bútorzatú Kék fogadószalon és az Empire szalon.

(Kiemelt képünkön a Sándor-palota. Forrás:sandorpalota.hu)