Novák Katalin: saját példán keresztül kell vonzóvá tenni a közéletet a nők számára

Az államfő szerint több nőre van szükség a közéletben. Hozzátette, hogy ehhez három dolog szükséges: lehetőséget kell teremteni, másrészt vonzóvá kell tenni a közéletet a férfiak és a nők számára, továbbá meg kell mutatni akár saját példán keresztül is, hogy mindez megoldható, megvalósítható.

2023. június 16., 14:04

Szerző:

 

A köztársasági elnök kiemelte: a vezetők feladata elsősorban az, hogy segítsenek az akadályok leküzdésében, hogy a nők már akkor a startvonalnál álljanak, amikor egy pozícióra keresik a lehetséges jelölteket. Segíteni kell azoknak a nehézségeknek a leküzdésében is, amelyek a magánéleti döntések és a szakmai döntések közötti feszültségekből fakadnak – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Női Közéleti Vezetőképző V. évfolyamának diplomaátadó ünnepségén pénteken Budapesten, a Sándor-palotában.

Novák Katalin 21 hallgatónak adta át diplomáját az ünnepségen.

Az államfő azt mondta: a cél, hogy senkinek ne kelljen lemondania sem a családalapításról, sem a karrierről, mert a kettő együtt megvalósítható.

Szólt arról is, hogy fontos a tisztelet a közéletben. Közölte, a közéletet úgy lehetne vonzóbbá tenni, ha működésében nagyobb szerepet játszana az egymás iránti kölcsönös tisztelet. A személyes példáról Novák Katalin elmondta: érzi annak a felelősségét, hogy ő Magyarország első női köztársasági elnöke. Mindez inspiráció is lehet sok nő számára, mert immár Magyarországon és a közéletben is elérhetővé vált a legmagasabb tisztség a nők számára.

Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója kiemelte: az első női köztársasági elnök példája inspirációt jelent minden végzett hallgatónak, hiszen példa arra, hogy

Magyarországon is lehet érvényesülni, tudatos munkával, professzionális hozzáállással el lehet jutni a legmagasabb és a leginkább felelősségteljes pozíciókba.

(Kiemelt képünkön: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Női Közéleti Vezetőképző V. évfolyamának diplomaátadó ünnepségén a Sándor-palotában 2023. június 16-án. Az államfő 21 hallgatónak adta át diplomáját az ünnepségen. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)