Novák Katalin: Giorgia Meloni lesz a Budapesti Demográfiai Csúcs egyik főelőadója

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök lesz a Budapesti Demográfiai Csúcs egyik főelőadója – jelentette be a köztársasági elnök kedden a Facebook-oldalán.

2023. augusztus 29., 09:07

Szerző:

Novák Katalin bejegyzésben megköszönte Giorgia Meloninak, hogy elfogadta a meghívását, és felszólal a szeptember 14. és 16. között ötödik alkalommal megrendezett Budapesti Demográfiai Csúcson, Magyarország egyik legnagyobb nemzetközi konferenciáján.

Idén is közpénzmilliárdokat szán a kormány a Budapesti Demográfiai Fórumra, a rendezvényszervezési és kommunikációs feladatokat egy NER-közeli üzetember cégei nyerték - írja az RTL. A pályázaton a Lounge Event Kft. (korábban Moonlight Event Kft.) és a Visual Europe Zrt. alkotta konzorcium nyert, mind a két cég ahhoz a Balásy Gyulához tartozik, aki tavaly közel tízmilliárd forint osztalékot vett ki a kormány reklámkampányait szervező vállalatából.

A Demográfia Fórum szervezéséről szóló megbízás keretösszege nettó 3 milliárd 837,9 millió forint, áfával növelve ez 4 milliárd 874,1 millió forint. Ennek 30 százaléka, nettó 1 milliárd 151,3 millió forint úgynevezett opciós összeg, a fennmaradó 70 százalékot viszont biztosan lehívja a megrendelő Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.  A rendezvényt 2015 óta kétévente tartják meg a fővárosban,

(Kiemelt képünkön: Novák Katalin ésGiorgia Meloni. Fotó: Novák Katalin Facebook oldala)