Novák Katalin a Sándor-palotában fogadta Orbán Viktort

Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta hétfőn Orbán Viktor miniszterelnököt, aki az Európai Tanács március 23-i üléséről adott tájékoztatást – tájékoztatta a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága az MTI-t.

2023. március 27., 11:50

Szerző:

Az államfő kiemelt figyelmet fordít Magyarország európai és nemzetközi kapcsolatrendszerének erősítésére, ennek keretében kapott tájékoztatást a miniszterelnöktől az európai állam és kormányfők múlt heti üléséről, amelyen az Ukrajnában dúló háború volt az egyik legfontosabb téma – közölték.

„Az államfő és a miniszterelnök egyetértettek, hogy Magyarország legfontosabb érdeke a mielőbbi béke" – olvasható a közleményben. Megállapodtak abban, hogy a jövőben rendszeresen beszámol a miniszterelnök a Európai Tanácson történtekről.

(Kiemelt képünk: Novák Katalin köztársasági elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Sándor-palotában 2023. március 27-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Nemzetközi partnerei kemény bírálatot fogalmaztak meg a magyar miniszterelnökkel szemben, mivel nyugati szövetségesei szerint Orbán Viktor magyar kormányfő a „békemisszióját”  összemosta az épp betöltött soros elnökséggel. Ennek egyik bizonyítékául azt hozták fel, hogy Orbán a közösségi médiában az elnökségi logót is használta a „békemissziós" fotókon. Ennek azonban vége, az EU soros elnökségi logója már nem szerepel Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott találkozóról pénteken megosztott fényképeken.

Korábban bejelentették, hogy eltűnt, majd egész éjszaka keresték azt a férfit, akinek a holttestét végül hajnalban sikerült kiemelniük a kutatócsapatoknak a Balaton vizéből.