Esztergomi robbantás: Novák Katalin az ENSZ ülésén kapta a hírt

Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán nyilvánított részvétet az esztergomi robbantásban szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr hozzátartozóinak.

2023. szeptember 21., 07:35

Szerző:

Az államfő azt írta, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése közben kapta a hírt az esztergomi tragédiáról.

A köztársasági elnököt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója telefonon tájékoztatta az eset részleteiről.

Őszinte részvétem az elhunyt, szolgálatát teljesítő rendőr hozzátartozóinak, és mihamarabbi felgyógyulást kívánok a sérülteknek 

– írta Novák Katalin, aki közösségi oldalán megköszönte a rendőri szervek munkáját.

(Kiemelt képünk forrása: Novák Katalin köztársasági elnök hivatalos Facebook-csatornája)

17:27

Nemzetközi partnerei kemény bírálatot fogalmaztak meg a magyar miniszterelnökkel szemben, mivel nyugati szövetségesei szerint Orbán Viktor magyar kormányfő a „békemisszióját”  összemosta az épp betöltött soros elnökséggel. Ennek egyik bizonyítékául azt hozták fel, hogy Orbán a közösségi médiában az elnökségi logót is használta a „békemissziós" fotókon. Ennek azonban vége, az EU soros elnökségi logója már nem szerepel Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott találkozóról pénteken megosztott fényképeken.

13:39

Korábban bejelentették, hogy eltűnt, majd egész éjszaka keresték azt a férfit, akinek a holttestét végül hajnalban sikerült kiemelniük a kutatócsapatoknak a Balaton vizéből.