Novák Katalin reagált a jelölését érintő kritikákra

A politikus szerint Magyarország első női köztársasági elnökének lenni többletfelelősséget jelent.

2021. december 27., 12:55

Szerző:

Arról már korábban mi is beszámoltunk, hogy a kormánypárt Novák Katalint jelöli államfőnek Áder János mandátumának lejárta után. A  tisztségeiről már  lemondó korábbi tárca nélküli miniszter többek között arról beszélt az Indexnek adott interjújában, hogy aki pártkatonaként akarja beállítani őt az nem az ő személyét, hanem a nőket becsüli le.

Novák szerint kritikusai nem feltételezik azt, hogy egy nő is lehet szuverén közéleti szereplő, aki képes önálló döntésekre. A korábbi fideszes politikus azt is elmondta, hogy szerinte bevett gyakorlott a világon pártpolitikusokat jelölni az államfői tisztségre. Kijelentette, hogy egyértelműen a Fidesz és a kormánypártok köztársasági elnök-jelöltje, ezért ehhez a politikai közösséghez is tartozik. 

 

 

„Pártpolitikusok minősítenek pártpolitikusnak. Ettől azért nem esem kétségbe. Mindenütt a világon, így Magyarországon is általános gyakorlat, hogy pártpolitikusok az államfő-jelöltek vagy akár pártvezetők töltik be ezt a tisztséget. Én a kormánypártok köztársasági elnök-jelöltje vagyok, ehhez a politikai közösséghez tartozom”

– fogalmazott Novák Katalin, aki szerint a jövőben számára is fennáll majd a lehetőség, hogy a számára aggályos törvényekkel szemben kifejtse a véleményét. 

„Magyarország első női köztársasági elnökének lenni többletfelelősség. Az elmúlt napokban számtalan nőtől hallottam, hogy ezt a saját sikerének is érzi”

– mondta Novák Katalin azzal kapcsolatban, hogy várhatóan ő lesz Magyarország történetének első női államfője. Az interjúban arról is beszélt, hogy személyesen Orbán Viktor mondta el neki rá esett a párt elnökségének választása. 

Novák arról is beszélt, hogy államfőként melyik szimbolikus ügyet karolja majd fel: 

„A magyar gyerekek, a családok sorsa marad a szívügyem, a jövőben is értük dolgozom. Áder János következetesen képviselte a teremtett világ védelmét. Ez az ügy nekem is fontos: a második szakirányom a környezeti menedzsment volt. Ahhoz azonban, hogy legyen kinek megőrizni a Földet, szükség van a gyermekekre, a következő generációkra.”

(Kiemelt kép: Novák Katalin. Fotó: Kékesi Donát/MTI/Miniszterelnökség)

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.