Nincs bocsánat a gyerekmunkáért

Nem szépít a tényeken Gedeon András, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség szóvivője:

– A gyermekmunka ugyan statisztikailag nem jellemző, mégis a legsúlyosabb jogsértések közé tartozik.

Munkavédelmi felügyelők tavaly huszonkettő, idén eddig tizennyolc esetben lepleztek le olyan cégeket, amelyek gyermekeket foglalkoztattak. Legutóbb Zalakomárnál bukott le az M7-es autópálya építésének egyik alvállalkozója, mert „kismunkásokat” alkalmazott.

A zalai községbe még áprilisban települt át Borsodból több család is, munkát remélve. Reggelente tartott toborzót az autópályás alvállalkozó. Jelentkeztek nála ezek a családok is – gyerekestül. Rájuk főleg földmunkát bíztak.

A település polgármestere, Varga Miklós azt mondja, feljelentést tehetne a rendőrségen kiskorú veszélyeztetése miatt. Csakhogy a szülők biztosan nem tanúskodnának, s egy gyermek sem vallana az ellen, aki munkát ad az egész családnak.

– Törvény szerint nem lehet 15 év alatti gyermekeket foglalkoztatni. Az őket feketén alkalmazó munkáltatók csak ellenőrzéssel buktathatók le. Munkavédelmi felügyelőink bejelentés alapján, de szúrópróbaszerűen is ellenőriznek. A tapasztalat azt mutatja: gyermekmunkásokat főleg az építőiparban és a mezőgazdaságban alkalmaznak – magyarázza Gedeon András.

Persze a törvénysértő cégeknél mindig kerekedik valamilyen történet arról, hogy a gyermek csak ebédet hozott az apjának, vagy épp meglátogatta a szüleit. De a rutin nagy úr. Munkavédelmisek nyilvántartásokból, jelenléti ívekből, a munkások és a főnökök esetleg egymástól eltérő vallomásaiból sok mindent kiderítenek.

Mohácsi Erzsébet szociálpedagógus, romológus, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány elnöke ugyanakkor állítja: leggyakrabban nem is cégek alkalmazzák a tanköteles korúakat. Sokkal elterjedtebb, hogy iskola helyett – „jobb esetben” utána – a gyermekek családjukkal együtt alkalmi munkát vállalnak a földeken, vagy fémgyűjtéssel telik a délutánjuk.

– Ezáltal még nyomorultabb helyzetbe kerülnek a leghátrányosabb családok. Az ördögi körből pedig nincs szabadulás: a gyermekek nem tanulnak, és nagy valószínűséggel munkanélküliekké válnak ők is, szüleikhez hasonlóan.

Ha mégis „lebuknak” a gyermekek, a település jegyzője vagy a munkaügyi felügyelők automatikusan jelentik az ügyet az illetékes gyámhatóságnak. De – Mohácsi szerint – ezek a hatóságok sem eléggé hatékonyak.

– Elmennek a szülőkhöz, és megfenyegetik őket: ha nem jár iskolába a gyerek, kiemelik a családból.

– Azért ez nem így van – szögezi le Radoszáv Miklós, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) igazgatóhelyettese. – A gyámhivatal illetékesei inkább arról próbálják meggyőzni a szülőket – sokszor megoldást is javasolva –, hogy a családfenntartás ne a tanköteles korú gyermekre háruljon. Hozzánk azok kerülnek, akiknek a családja valamiért nem alkalmas a nevelésükre.

Nem mellesleg: az utóbbi években nem „emeltek ki” kiskorút a családjából pusztán gyermekmunka miatt.

– Árnyaljuk a képet – teszi hozzá Radoszáv. – Munkának tekinthető ugyanis a gyermekkoldulás is. Ez már gyakoribb. De jellemzően inkább – főleg az idegenforgalmi szezonban – külföldi családok vagy bűnszervezetek koldultatják a kiskorúakat.

Radoszáv hangsúlyozza: a gyermekek kizsákmányolására, megalázására nincs bocsánat.

– Elkötelezett gyermekvédő vagyok. Ugyanakkor jogász-pedagógusként azt látom: a rendszerváltás óta tanuljuk a jogokat és a jogérvényesítést minden területen. A tanulási folyamat része a sokszor szélsőséges gondolkodás. Tiltja a törvény a gyermekmunkát, viszont nem határozza meg egyértelműen, mi is tartozik ide. Miközben a modern demokráciákban természetes: hiába szabják meg nemzetközi egyezmények a munkavégzés alsó korhatárát, olykor az egyes eseteket egyedileg kell elbírálni.

Példát is említ a szakember: mezőgazdaságból élő településen magától értetődő, hogy a gyermek segít a földeken, ő hajtja a lovakat, s eligazítja a szénát. Pedig ez „veszélyes üzem”. De a gyermek így nőtt fel, a családokban évtizedek alatt kialakult a hagyománya annak, milyen munkát lehet a kisebbekre bízni. Ilyen eset – mondjuk – Szabolcsban fel sem kelti a gyámhivatal érdeklődését.

Radoszáv is hallott a zalakomári esetről, amelynek – szerinte – bizonyos szempontból akár pozitív olvasata is lehetne.

– Egy borsodi család egyetlen esélye a fennmaradásra a segély lett volna. Ehelyett Zalakomárba költöztek, hogy munkához jussanak. Ha a szüleivel együtt dolgozik a gyerek, és az ő képességeihez igazítják a feladatát, abban nem látok óriási tragédiát. A gyermekvédőknek ilyenkor nem tiltaniuk kellene, hanem feltételeket szabniuk. Például: a gyermek maximum hat órát dolgozhat naponta, de utána két órát tanulnia kell, év végén pedig osztályozó vizsgát tennie. Mert azzal én is egyetértek: ha nem tanul, elkallódik, és sosem kapaszkodik ki abból a szegénységből, amibe beleszületett.

Mivel a tanulás és a munka együtt nem megoldható, sok család egyszerűen évekre eltűnik a hatóságok szeme elől. Így a gyermekvédők megbecsülni sem tudják, hányan dolgozhatnak különféle idénymunkákban.

Ranschburg Jenő pszichológus úgy véli: az a gyermek, aki 14 éves kora alatt dolgozik, hogy fenntartsa magát és a családját, lelkileg sérül, visszamarad a fizikai fejlődésben, megrövidül a várható élettartama.

– Minden életszakasznak megvan a feladata. Ennek a korosztálynak az, hogy tanuljon, érezze jól magát. A feladatokat nem lehet átugrani. Aki nem tudja maradéktalanul megélni a gyermekkorát, később jön elő belőle a gyermek. Nem véletlenül annyi az infantilis felnőtt ma Magyarországon.