Nevetve nézte, ahogy társa erőszakol egy nőt, majd ő is megerőszakolta

A Pest megyei nyomozók felkutatták és elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint egy tanyára csábították, majd megerőszakolták egyikük unokatestvérét.

2021. május 29., 18:43

Szerző:

Munkalehetőséget kínálva vitték egy hévízgyörki tanyára a nőt múlt szerdán, ám abból semmi nem lett. A házba érve bezárkóztak és az 54 éves K. Tibor az ágyra lökte hiába tiltakozó és síró áldozatát. Az erőszakot J. Mihály nevetve nézte végig – írja a police.hu.

Az aktus után megitattak a nővel valamilyen alkoholos italt, amelybe a sértett későbbi vallomása szerint fehér port is szórtak. Az italtól a nő rosszul lett, mire J. Mihály beültette autójába, és egy erdős, kietlen helyre vitte, majd nekiesett. Letépte alsóneműjét, és megerőszakolta kapálózó és ellenállni próbáló áldozatát. Miután végzett, megfenyegette, hogy megöli, ha „kimondja őt”, majd hazavitte.

A rendőrök, miután a történtekről tudomást szereztek, minden lehetséges címen kutattak a tettesek után. Településről településre jártak, hogy megtalálják a rejtőzködőket. Végül kedden kattintottak bilincset mindkettejük csuklójára.

Kihallgatásukon tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal éltek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta letartóztatott K. Tiborral és J. Mihállyal szemben szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

(Kiemelt kép: police.hu)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.