Nevetséges indokkal magyarázza Lázár a meggazdagodását

Az első szántóját örökségből vette 19 évesen, és máig számíthat a családja nagyvonalú támogatására Lázár János, aki saját maga is elismeri: könnyen lehetett úgy vagyonosodni, hogy az állam minden költségét megtérítette. Az origo.hu utánajárt, hogyan, miből gyarapodott a Fidesz frakcióvezetője, aki vihart kavart azzal a mondatával, amely szerint nincs helyük a közéletben azoknak, akik nem raktak még le semmit az asztalra.

2011. április 11., 19:54

"Egy nadrágja meg egy biciklije. Úgy emlékszem, neki is csak ennyije volt, amikor elkezdte" - mondta Lázár Jánosról egy, a városházi és politikai pályáját közelről követő hódmezővásárhelyi férfi az

origo.hu-nak. Lázár János még 2008-ban, a hódmezővásárhelyi képviselő-testület egyik ülésén beszélt arról, hogy szerinte akinek semmije sincs, annak nincs helye a politikában - az erről szóló, március közepén kikerült felvétel hatalmas vihart kavart.

"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, annak nincs semmije, az annyit is ér" - mondta Lázár János. Miután a felvétel néhány hete nyilvánosságra került, a Fidesz frakcióvezetője sietett kijelenteni: nem a szegényekről, hanem a megélhetési politikusokról mondott véleményt. "Sem a helyi politikában, sem az országos politikában nincs hely azoknak, akik megélhetési életcélnak tekintik a parlamentet vagy a helyi képviselő-testületet" - magyarázta korábbi mondatait.

Lázár János a legutóbbi, január 18-án készült vagyonnyilatkozata szerint ma vagyonos ember. Feleségével közösen tulajdonosa egy 160 négyzetméteres hódmezővásárhelyi családi háznak. Ezen kívül további 11 ingatlana van Hódmezővásárhelyen és közelében: kizárólag szántóföldek, összesen több mint 41 hektárnyi. A nyilatkozat beadásakor volt közel 25 millió forintnyi megtakarítása, 1,6 millió forintja készpénze és további 1,1 millió forintja bankszámlán.

Lázár 2003 óta gyűjt műtárgyakat, festményeket, antik bútorokat, minden évben vásárol ilyeneket, tavaly pedig egy védett kéziratot is vett - bár ezek pontos értéke nem derül ki a bevallásból. Saját autója évekig nem volt, de idén márciusban, miután a kritikák miatt leadta a havi 600 ezer forintért bérelt szolgálati autóját, vásárolt egy 2009-es Audi A6-ost. Az autóvásárlás után frissítette a 2010-es nyilatkozatát, és feltüntette benne az autót, amelyet részben kölcsönből fizetett: erre összesen 5,5 millió forint hitelkártya-, folyószámla- és rövid lejáratú hitelt vallott be. Ezen kívül eredetileg is szerepelt a bevallásban egy 2,5 millió forintos családi kölcsön, de megtakarításai bőven meghaladják adósságait.

"Tisztességes", mezőgazdasággal foglalkozó, "jó értelemben vett parasztcsaládból származó" emberek Lázár János szülei, akik nem tartoznak a városban sem a gazdagabb, sem a befolyásosabb emberek közé - mondta egybehangzóan a polgármester családi hátteréről a polgármester több ismerőse. "A szüleim spórolós emberek, egyikőjüknek sincs egyetemi végzettsége, fizikai munkával érték el azt, amit elértek. Édesapám 150 hektáron gazdálkodik" - mondta a szüleiről Lázár.

Lázár nemcsak a szülei, a tágabb családja támogatására is számíthat. "Dúsgazdagnak" nevezte több vásárhelyi Lázár egyik, szintén mezőgazdasággal foglalkozó nagybátyját is, akire a politikus saját bevallása szerint is támaszkodhat. A nagybácsi vezeti a család érdekeltségében álló, 2009-ben nettó 1,2 milliárd forintos árbevételű Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-t, ahonnan Lázár János - igazgatói tagsága okán - rendszeres, bár nem túl nagy, jelenleg havi bruttó 82 ezer forintos jövedelmet is kap. A politikusnak a földbérleten kívül ez az egyetlen olyan bevétele, amely nem közpénzből származik.

Képviselővé és polgármesterré választása óta Lázár Jánosnak minden keresete nyilvános. Kezdő polgármesteri fizetése bruttó 366 300 forint volt, az országgyűlési képviselői munkáért pedig bruttó 280 500 forintot kapott havonta, ehhez jött még a Gorzsai Zrt. igazgatósági tagságáért akkor havi bruttó 75 ezer forint. Ez a fizetése csak 2006 második felében nőtt bruttó 82 ezer forintra, polgármesteri tiszteletdíja akkor már 518 900 forint volt, a parlamentből pedig havonta 485 760 forintot kapott. Pénzbeli megtakarításai az első polgármesteri évben megcsappantak, majd azóta folyamatosan gyarapodtak, 2006-ban már több mint 28 millió forintnyi megtakarítása (és mellé 4,5 millió forint hitele) volt.

A 2002-ben vásárolt autóját 2004-ben egy Volkswagen Golfra cserélte, ezt a vagyonnyilatkozata szerint három évig használta. 2007-től egészen a mostani Audi-vásárlásig a nyilatkozat szerint Lázár Jánosnak nem volt saját autója, az önkormányzat által biztosított autóval (az S8-as Audi előtt saját bevallása szerint egy 5-ös BMW-vel) járt.

A teljes cikket elolvashatja

itt.