Több ezer forinttal nőttek az ingatlanok biztosítási díjai

A budapesti családi házaknál az éves átlagos lakásbiztosítási díj az idén meghaladta az 50 ezer forintot, a lakásoknál ugyanez 22 ezer forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 47 ezer és 19 ezer forinttal – közölte a a Netrisk.hu online biztosításközvetítő kedden.

2022. december 13., 11:18

Szerző:

A sajtóközleményükben kiemelték: a vidéki házak átlagos biztosítási díja csaknem 34 ezerről majdnem 38 ezer forintra nőtt egy év alatt, a lakásoknál pedig a 17 ezer alatti szintről 18 ezer forint fölé emelkedett.

Érdemes elővenni a korábbi lakásbiztosításokat és feltérképezni az aktuális piaci ajánlatokat, különösen akkor, ha valaki korszerűsített vagy komolyabb értékű berendezést szerzett be, például egy hőszivattyús fűtési rendszert telepített – hívták fel a figyelmet. Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója elmondta: az alulbiztosítottság az egyik legnagyobb kockázatot jelenti a vagyon-, ezen belül a lakásbiztosításoknál. Baj esetén komoly, akár több millió forintos veszteséget is okozhat, ha az ingatlan piaci értéke meghaladja a biztosításban szereplő maximális összeget – tette hozzá.

A cég adatai szerint a legtöbben – 65 százalék – átutalással fizetik a biztosítási díjat, de a csekkes befizetések aránya még mindig 20 százalék. Arról is tájékoztattak, hogy a lakásbiztosítások többségét – 55 százalékát – 41-100 négyzetméteres lakóingatlanokra kötötték meg. A legkisebb ingatlan, amely a Netrisknél biztosítással szerepel mindössze 4 négyzetméteres, a legnagyobb pedig több mint 1000 négyzetméteres alapterületetű.

Előrevetítették: jó eséllyel kétszámjegyű drágulás várható azoknál a lakásbiztosításoknál, amelyeknél a biztosítottak rábólintanak az úgynevezett indexálásra. Az indexálás az ingatlanok értékkövetését szolgálja a lakásbiztosításoknál – magyarázták.

(Kiemelt képünk illusztráció via Pixabay)

2023. január 31., 15:13

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat, ezek alapján ellenőrizhető a személyi jövedelemadó bevallási tervezete és a pénztárakba befizetett összegek után járó adóvisszatérítés összege, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében