Nemzedékek

A magyar kormányfő pont azt sokallja, amit Lennon kevesellt, a korszakot leíró kulturális ellenforradalmat ugyanis, a morális relativizmust és egyéb szörnyűségeket, amiket már öt éve is emlegetett Tusnádfürdőn. Látható tehát, hogy 68 valamiért beette magát a miniszterelnöki szervezetbe, ott rágja őt belül, ezért néha a külvilághoz fordul segítségért, mondhatni jajkiált. De van ám gyógyír is, úgy hívják, hogy nemzet, család és vallás. Bővebben: az a nemzeti, szociális, versenypárti és pláne demokrata politika, amely a fent említett, ám mostanra elbukott métellyel szemben nyer egyre több teret.

Kérdés azonban, hogy Orbán Viktor okostelefonján 2012 íródik-e ki mostanában, vagy mondjuk 1978, amikor az éppen kispolgárosodó virággyerekek mozgalmait már felülírta a punk – hogy csak a zene és zene körüli ideológiáknál maradjunk –, bizonyítván, hogy a világ megváltoztatásához nem elég a béna békevágy, a társadalomból való kivonulás, és a She Loves You. Ahhoz keménység, irónia és a fülbe szúrt biztosítótű is kell. Mármost nemhogy a flower power, de a punk is elég régen halott, Londonban már múzeuma is van, aminél lehangolóbbat egy jelenségről nemigen mondhatunk.

Mit lehet ehhez hozzátenni és minek?

A nyugat-európai jobboldal, amely az első perctől utálta és támadta a kétségkívül balosan radikális ifjakat, ma is felhördül ugyan, ha eszébe jut a felforgató évtized, amúgy azonban múltként kezeli. Megveszi az ötven éves Rolling Stones Antologyját, és derűs süketséggel teszi magát túl a dalok szövegén. Hiszen mindegy már.

Orbán viszont nemcsak úgy érzi, hogy '68 csupán mostanra bukott el, de azt is állítja, hogy a hatvanas generáció egész szellemi rendszerével Magyarország ellen fenekedik. Amiből az következne, hogy tehát holtában is él és árt, de ezt a parányi zavart most ne firtassuk. A lényeg, hogy a kormányfő nem nemzedéki alapon tekinti kiterjedt lepratelepnek azt a kort, erről már lecsúszott. Hanem nemzeti és ideológiai okokból, valamint magánügyileg is. Hiszen az Európai Parlamentben maga Cohn-Bendit, egy igazán markáns '68-as kényszerítette őt bele egy találkozásba egy fiatalemberrel, aki Orbán maga volt valaha, radikális liberális korában. Ez a randevú nem tett jót a kormányfőnek, láthatóan nem felejti azóta sem. Persze az is tény: a tusnádfürdői hatvannyolcazás még 2007-ben esett meg, vagyis jóval korábban: ott és akkor szétszedte a szerencsétlen évet, jó 68-ra, meg rosszra, nyilván ez utóbbiból nem tudnak a Cohn-Benditek kijönni azóta sem. Hogy ezen egészen pontosan mi értendő, ne kérdezzék, a gyerekeink majd megtanulják az új történelemkönyvekből.

Mi azonban már most jó tanulók vagyunk, és kezdjük belátni, hogy a miniszterelnöki szótárban a gonosz 68 valójában a gonosz Nyugatot jelenti, az évszám itt csak olyan, mint a tejszínhabos flakon oldalán szereplő hidroxi-propil cellulóz nátrium alginát felirat, valami iszonytatónak a koncentrátuma, maga a fertelem. Értékhiány, széteső családok, üres templomok, az egyén parttalan önimádata, mindaz, amit a kormányfő a Nyugattal azonosít, de főleg az, amit nem mond ki, amiről nem beszél, de amiről az egész elkésett, zagyva beszéd szól, a szabadság tudniillik. Az a szabadságvágy, ami a hatvanas éveket sok egyéb mellett kétségtelenül uralta, és amibe nem fér bele a demokrácia szétfűrészelése, de nagyon is belefért a civil ellenállás, a szókimondás, a hatalommal szembeni gyanakvás, a nyugati társadalmak aligha tudatos, de folyamatos önfelszabadítása a nyomasztó ötvenes évek után. Csupa veszély, csupa gyanús tradíció, csupa rémálom egy fűrészes embernek. És Orbán mégsem tudja, hogy fölösleges a Cohn-Benditeket, Ginsbergeket, Marcuse-okat utálni, nem ők csinálták a hatvanas éveket, ők csak elbukták, hanem – ahogy Ian Macdonald, a Fejek forradalma című könyv szerzője írja – „ez a forradalom az átlagember forradalma volt, körülötte és benne zajlott...” Hogy ebből aztán mi lett, más kérdés, de 68 gyűlölete bizony, tudatlanul is az önfejű, érvényesülni vágyó, a régi kötelékeket szétszaggató, az értelmiségi szövegeket félresöprő, isten nélkül élő kisember gyűlöletét jelenti. Meg annak a reményét természetesen, hogy itt Keleten másképp alakulnak a dolgok; itt az, amit a kormányfő a '68-sok „szellemi rendszerének nevez”, nem zülleszti szét a nemzeti reneszánszot, a tízparancsolatot és a lassan összeálló kőkemény rendet. A 68-nak kódolt Nyugat részint meghőköl a határainknál, részint hazavonul innen haldoklani, bár persze a pénzét itt hagyja.

Ám '68 még támad, bár talán már nem sokáig. Orbán reménykedve mondja a Diaszpóra Tanács ülésén, hogy a hatvannyolcasok gondolkodásmódja „nem állja ki a következő húsz év hullámverését.” Addigra Cohn-Bendit nyolcvanhét éves lesz! Orbán, a '68-as szülők gyereke hatvankilenc, mire végleg elkönyvelheti, hogy győzött.
Hosszú meccs lesz tehát. '68-ban van anyag.

De mennyi anyag van 1989-ben? Az üldözéses versenybe – amelyet a politikai elitek egymás felszámolásáért folytatnak – bejelentkezett a Jobbik elnöke, Vona Gábor is, aki viszont a rendszerváltó nemzedéket törölné el a magyar föld színéről, tehát magát Orbán Viktort is. Nemcsak az egykori szabadelvű fiatalembert, hanem főként a mai középkorú, kétkulacsos hazaffyt, aki a szélsőjobbról nézve szabadságharcról papol, közben meg multikat csalogat be. Aki kiüresíti a demokrácia intézményeit, de nem meri felszámolni őket. Aki egyszerre átkozza a Nyugatot és hízeleg neki. Vona Gábor, ha tudná, mi az, késői szüretelésű, kicsit már dohszagú poszthatvannyolcas évjáratnak nevezné Orbánékat, de mivel neki '68 már '89-et jelenti, így az ő Nyugatellenességének ez a kódja. Egymást előzve hátrálnak vissza a múltba. Az egyik úgy beszél, mint egy kócagyú vénember a Kádár-kor elejéről, aki az ő apját gyalázta a hosszú haj és a farmer miatt. A másik harmincas évek rasszizmusában találja meg a hazát a magasban. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akiknek Vona is csak egy szemérmes nyilas.

Így zabálódik fel minden. De a nagyobb baj, hogy nem tudjuk, mit akar az a bizonyos kisember. Levetni az új láncokat, lázadni? Behúzódni a szélárnyékba, amíg van? De ha nincs már? Mit tesz, ha rájön, hogy megint egyedül van? Az ígéretek elszálltak, a másik ember gyűlöletével nem lehet jóllakni, és az, hogy valaki magyar, nem véd meg semmitől.

Lassan új évszám kellene.

Szénási Sándor