Nem vagyunk hajlandók félni – Pardavi Márta: A gyűlöletbeszéd gyűlölet-bűncselekményekhez vezet
– A Politico hírportál egy éve beválasztotta önt a 28 európai közé, akik az idén meghatározó hatással lehetnek Európára. Az év vége felé járunk. Mit sikerült végezni?
– Ez a mostani rendhagyó év volt a Helsinki bizottság számára. Az Európai Parlament kezdeményezésére az uniós kormányok megkezdték Magyarország ellen a hetedik cikk szerinti eljárást az uniós alapértékek súlyos megsértésének világos kockázata miatt. Emiatt számos elemzést készítettünk a jogállamiság hazai helyzetéről. Ezeket úgy állítottuk össze, hogy az EU intézményei számára is hasznosak, relevánsak legyenek, de a magyar állampolgároknak is érthetők maradjanak. Nekünk nagyon fontos, hogy valósághű információval segítsük az uniós szervezetek, a tagországok munkáját, miközben persze egyáltalán nem örömteli dolog, hogy Lengyelország mellett Magyarország is eljutott a jogállam leépülésének arra a pontjára, amikor ez az eljárás elkerülhetetlenné vált.
– Az idei egyébként is nagyon sűrű év volt az ön számára. A stockholmi Civil Rights Defenders szervezet megválasztotta az év jogvédőjének. Novemberben pedig a Magyar Helsinki Bizottság kapta meg a norvég Szaharov-díjat.
– Ezek nagyon megtisztelő elismerések, és mindegyiknek együtt örülünk a bizottság munkatársaival, akiknek ez elkötelezettségük, hitük és kitartó munkájuk visszaigazolása. Közben persze ellentmondásos érzés, hogy itt, Európa közepén ezeket a díjakat nekünk ítélik.
– Közvetlenül a legócskább diktatúrák ellen lázadó jogvédők után.
– Ezeket az elismeréseket általában olyan embereknek ítélik oda, akik óriási ellenszélben, gyakran személyes biztonságuk, sőt akár életük kockáztatásával állnak ki olyan eszmék mellett, amelyekről mi Európában azt gondoltuk, hogy azok számunkra már természetesek, mint a levegő. Az, hogy harminc évvel a berlini fal leomlása után a Magyar Helsinki Bizottság kapja ezeket a díjakat, miközben az ország 15 éve tagja az Európai Uniónak, elmarasztalással is felér. Mert az üzenetben az elismerés mellett ott a felismerés, hogy Magyarország még mindig a korlátlan hatalomvágy, a kiszámíthatatlanság, a jogbizonytalanság világa.
– A Szaharov-díj átvételekor érdekes dolgot mondott: létezik itthon egy jogállami koalíció, amelyhez sokan tartoznak. Nemcsak jogvédők, hanem bírák, újságírók, társadalomkutatók, egyetemi oktatók is. Többen vannak, mint tavaly?
– Többen, és ennek számos jele van. A változást mutatja például, hogy a Helsinki bizottság évről évre több egyszázalékos szja-felajánlást kap, miközben tudjuk, hogy az adományok száma általában erőteljesen csökkent, amióta bevezették az elektronikus adóbevallást. Egyre többen jelentkeznek nálunk önkéntesnek is. Ők most érezték fontosnak, hogy ezt megtegyék, most szeretnének cselekedni. De vannak egészen hétköznapi örömeink is. Amikor szeretnénk valamilyen szolgáltatást megrendelni, és a kollégám elmondja, hogy a Helsinki bizottságtól kér ajánlatot, gyakran az a válasz, hogy sokat hallottak rólunk, és kedvezményt adnak nekünk.
– A kormány ellen indított perükben a közelmúltban végre a Kúria is kimondta, hogy a 2017-es nemzeti konzultáció kérdőívének összeállítói hazudtak, amikor azt írták, hogy a Helsinki bizottság pártolja a törvénytelenségeket. A kormánynak bírságot kell fizetnie és honlapján bocsánatot kérnie önöktől. Egyelőre azonban durcásan kiírták, hogy a bizottság akkor is Soros által pénzelt bevándorláspárti szervezet. Újabb pert indítanak?
– Ezt már csak azért sem tesszük, mert Gulyás Gergely úgy nyilatkozott, hogy amikor írásban megérkezik hozzájuk a határozat, be fogják tartani a Kúria ítéletét. Más kérdés, hogy reflexből addig is milyen pitiáner módon reagáltak. A lényeg viszont mégiscsak az, hogy a Kormány.hu nyitóoldalán 30 napig fent lesz a bocsánatkérés, amit persze közölnie kell az MTI-nek is. Számunkra azért volt fontos, hogy ezt a pert végigvigyük, mert elfogadhatatlan a hazudozás, az a becsmérlő propaganda, ami nem elsősorban ellenünk irányul, hanem a jogállamiság eszméje, az európai értékrend ellen, amit képviselünk. Úgy döntöttünk, hogy ezt nem fogjuk annyiban hagyni, mert ez a történet nem csak rólunk szól. Példa rá, hogy igenis lehet perelni a magyar államot és a mai viszonyok között még lehet bízni a bíróságban.
– A Helsinki Bizottság folyamatosan a célkeresztben van. Tevékenysége átpolitizálódott, az elmúlt években a meggyengült ellenzék helyett is állnia kellett az ütéseket. Az önkormányzati választások azonban az ellenzék erősödését jelezték. Ez érződik már?
– Mi közügyekkel foglalkozunk. A közügyekről szóló párbeszédre pedig Magyarországon rávetül a pártpolitika árnyéka. Kétségtelen persze, hogy minden, ami közügy, ami a hatalom és az egyén viszonyáról, a demokrácia működéséről szól, egyben tömény politika is. De nagy szükség lenne arra, hogy létezzenek olyan alapértékek, amelyeket mndenki elfogad. Mondok egy példát. Nagy baj, hogy a fogva tartott menedékkérő gyerekek sorsát – néhány fontos és szép kivételtől, például Szél Bernadett tevékenységétől eltekintve – a pártok olyan toxikus, a közvéleményt taszító ügynek tekintik, amelyről jobb nem beszélniük. Nagyon kevesen merik hangosan elmondani, amit maguk is nagyon jól tudnak, hogy a gyerekeket gyerekként kellene kezelni, és nem szabadna évszámra kopár táborokba, szögesdrótok közé zárni. Sajnos ebben például semmilyen változás sincs még, bár a civil szektor körülményeit a választás kétségtelenül átalakíthatja.
– Hogyan?
– Ma már felvetődik, hogy elvek – és nem a pártpolitika – mentén hogyan lehet együttműködni az arra nyitott önkormányzatokkal. Ilyen lehetőség az elmúlt években alig volt. Ellenkezőleg, egyes képviselő-testületek megpróbálták ellehetetleníteni a jogvédő szervezetek működését, például megakadályozták, hogy civilek a hatókörükben irodát béreljenek. Most azt látjuk, hogy az emberek sokfelé olyan új önkormányzatokat választottak, amelyek nem zárkóznak el mondjuk a korrupció ellen küzdő vagy a hajléktalanok érdekében dolgozó szervezetektől. Sőt, készek az együttműködésre akár a menekültek, a Magyarországon élő külföldiek integrációja érdekében is.
– Magyarországon a migránsozás időnként kissé alábbhagy, de a gyűlöletpolitika újabb irányokat vett. Kipécézték a genderoktatást, a melegeket, a tudományos kutatókat. Erre kell-e reagálnia a Helsinki bizottságnak?
– Nagyon is. Az a mértéktelenül cinikus és kártékony propaganda, ami részben kormányzati szereplőktől, részben pedig az állami propagandasajtóból jön, egyértelműen azt az üzenetet közvetíti az ő befogadó közönségüknek, hogy ezt tovább is lehet vinni: gyűlölködni hazafias tett. Pedig sajnos már ezerszer megtapasztaltuk, hogy a gyűlöletbeszéd gyűlölet-bűncselekményekhez vezet, ha olyanoktól ered, akik közbizalmat élveznek, és ráadásul szinte végtelen erőforrás áll rendelkezésükre, hogy üzenetüket mindenkihez eljuttassák. Ha a vezető rámutat emberekre, hogy őket kell utálni, ők a felelősek a bajaitokért, akkor követőik az utálatot cselekvésbe fordítják majd. Ez mindenütt a világon így történik, és sajnos mindig is így történt. Szörnyű, hogy 2019-ben Magyarországon újból ezt kell látnunk. Felháborítónak tartom, hogy amikor szélsőjobbos szervezetek masíroznak az Aurórához, vagy a mi szervezetünknek a Pride keretében tartott rendezvényét agresszív módon megzavarják, utána nem hallani azt a kormányfőtől, a belügyminisztertől, hogy ezt elítélik. Most, amikor teleplakátolták a várost két indexes újságíró, Miklósi Gábor és Dezső András Dávid-csillaggal és izraeli zászlókkal feldíszített portréival, a magyar kormánytól én nem láttam elítélő nyilatkozatot. Pedig az ügy már nemzetközi hullámokat is vert. A kormány mostani passzivitásának fontos üzenete van: arra bátorít embereket, akik adott esetben agresszióra is képesek, hogy továbblépjenek.
– Időről időre személyesen önt is érik egészen durva és ordenáré támadások. Legutóbb olyan embertől, aki országos szervezetet irányít, ha az csak a Magyar Solymász Egyesület is. Meg lehet ezt szokni?
– Ez például egy olyan abszurd dolog volt, ami engem egyáltalán nem foglalkoztat, és nem is kell hogy foglalkoztasson. Ilyesmitől nem lesznek álmatlan éjszakáim. Nekem választásom, hogy itt, a Helsinki bizottságnál dolgozom. Kollégáimmal együtt kereshetnénk más munkahelyet is, ha ijedősek lennénk. De mind a harmincöten azért dolgozunk itt, mert nem vagyunk hajlandók félni, akkor sem, ha a hatalom szeretné. Mi úgy döntöttünk, hogy azok helyett és azokért dolgozunk, akik nem választhatnak. Amikor a menekültek elleni gyűlölködés, a kiszolgáltatott hajléktalanok, a melegek elleni hecckampány vagy az antiszemitizmus a kurrens politikai téma – vagy hadd tegyem hozzá, a keresztények elleni gyűlölködés –, az sokkal rosszabb, mint amikor minket vesznek célba. Mert ilyenkor ezeknek az embereknek a sorsát vagy a személyiségük megmásíthatatlan részét támadják, miközben nekünk döntésünk, hogy jogvédők akarunk lenni.
– Lehet, hogy szereti a harcot?
– Sokszor hallani azokat a szavakat velünk kapcsolatban, hogy harc, küzdelem, konfliktus. Van itt valami félreértés. Amikor mi naponta bejövünk ebbe az irodába, akkor nem harcolni jövünk, hanem azért, hogy a jog eszközeivel segítsünk olyan embereknek, akiknek erre szükségük van. Hogy szakmailag kiváló minőségű anyagokat írjunk azokról a problémákról, amelyeket magunk körül látunk. De ezt nem harcnak éljük meg, itt elkötelezett szakértők dolgoznak, nem pankrátorok vagy bokszbajnokok. Az emberek ott harcolnak, ahol háború van. Itt, Magyarországon szerencsére békében élünk, ha a gondolatok, az értékek szintjén vannak is konfliktusok körülöttünk. Bárkit, aki arról beszél, hogy mi háborúzunk, hogy itt ellenségek, frontvonalak, hadállások vannak, óvatosságra intenék, mert amit csinálunk, vagy bármelyik jogvédő civilszervezet csinál, az nem háborúzás, hanem a törvényes lehetőségek adta segítségnyújtás olyan embereknek, akiket jogsérelem ér. Ez egyben segítség a magyar társadalomnak is, pontosan azért, hogy elkerülhető legyen mindaz, amiről az igazi háborúk szólnak.
– A Politico éppen beszélgetésünk napján hozta nyilvánosságra új listáját azokról, akik a portál szerint jövőre Európa arculatának meghatározói lesznek. Ezen a listán az álmodozók között szerepel Orbán Viktor is mint az európai nacionalisták vezéralakja. Ez mit üzen? Merre tart Európa?
– A Politico mindig elmondja, hogy a lista összeállításakor ők nem aszerint választanak, milyen embereket szeretnének látni a legbefolyásosabb szerepekben, hanem mi zajlik a kontinensen. Orbán Viktort ironikus módon éppen egy igazi álmodozó, Greta Thunberg előzi meg ezen a listán. Amit a magyar miniszterelnök itthon megvalósít, az legnagyobb részt nem is hungarikum, hanem más autoriter vezetőktől ellesett intézkedések, döntések, fogások másolása, de ezeket mi is továbbexportáljuk. És sajnos a populizmus uniós piaca is egyre nagyobb. Tény, hogy a kontinensen van kereslet a kirekesztésre, a korlátlan hatalomra, a gyűlölködésre, a társadalom szétszakítására.
– Az európai parlamenti választások után kiderült, hogy a szélsőjobb, a nacionalisták befolyása nem lett olyan erős, mint azt Orbán Viktor és hívei remélték, de nem érdemes illúziókat táplálni: erősödtek, tehát nagy kérdés, hogy jó irányba mennek-e a dolgok.
– Demokráciákban a dolgok sohasem mennek egyetlen irányba. Viszont vannak pozitív fejlemények. Számomra nagyon fontos, hogy itthon például az utóbbi pár hónapban azok a fiatalok mennek ki az utcára, a klímatüntetésekre, akiket demonstrációkon eddig még nem láttunk, akik nem szoktak közügyekért kiállni. Az éghajlatváltozás megkerülhetetlen téma lett, és egy új korosztályt, új gondolkodásmódot hozott be a politikába. Ezt az ügyet mindnyájan most tanuljuk – maguk a tüntetők is. Nekem nagy öröm, hogy nem valamilyen popkulturális vagy a populisták által bedobott maszlaggal foglalkoznak. Manapság ugyanazokon a kérdéseken töpreng egy kaposvári húszéves, mint egy budapesti, egy koppenhágai vagy egy madridi kortársa: milyen életük lesz, amikor negyvenévesek lesznek? Az, ahogyan ma élünk, veszélyezteti-e az ő lehetőségeiket?
– Ami persze nem csak a legfiatalabbakat foglalkoztatja.
– Tény, hogy a klímaválság ügyéről együtt kell gondolkodnunk, és ezek sokkal valódibb kérdések azoknál, mint amelyekkel politikai haszonszerzésből riogatnak bennünket. Annyira valódi és fontos kérdések, hogy azokat nem lehet csak úgy kipöckölni a húszévesek fejéből, hogy valami látszatintézkedéssel vagy plakátkampánnyal lenyugtassák őket. Hogyan is hallottuk? Majd megunják, és hazamennek. Nem fogják megunni és nem mennek haza üres kézzel. Ahhoz pedig, hogy tüntethessenek, hogy az ő politikai véleményük megjelenhessen, és közben ne kelljen politikai retorziótól tartaniuk, az emberi jogi szervezeteknek nagyon sokat kell tenniük. Itt, a Helsinki bizottságban mostanában minket is nagyon foglalkoztat, hogy miképp lehet a leghatékonyabban védeni a szólásszabadságot – sajnos ez is ebben az évben lett igazán markáns kérdés. Olyan embereknek kell segítenünk, akiket a munkahelyükön retorzió ér, kirúgják őket vagy elveszik a végkielégítésüket, mert a Facebookon kifejtették a véleményüket. Korábban nem foglalkoztunk munkajogi kérdésekkel, de látjuk, hogy egyre többen vannak, akik a meggyőződésük miatt hátrányt szenvednek. Ha ma melléjük állunk, azok mellett is kiállunk, akiket holnap érhet retorzió. A jövő miatt fontos, amit most kell elvégeznünk.
