Nem tud megegyezni a BKV és a Swietelsky, veszélyben a 3-as metró felújítása

A két fél elképzelései között több mint 3 milliárd forint a különbség, amire nincs fedezet.

2021. június 4., 20:55

Szerző:

Nem alátámasztott az M3-as metróvonal alagúti rekonstrukciós szerződésesének áremelése – legalábbis az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerint. A Világgazdaság azt írja: a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika között tervezett szerződésmódosítás elszámolhatósági vizsgálata során a szaktárca megállapította, hogy az árnövekmény számszakilag túlzott.

A BKV az év elején nyújtotta be a drágulásról szóló tervezetet jóváhagyásra első körben az ITM-nek, mint Irányító Hatóságnak (IH). A főváros ennek kapcsán a költségvetés terhére próbált nagyvonalú gesztust tenni a vállalkozó felé, és azt akarta elérni, hogy a 47,8 milliárd forint ellenértékű szerződést 9,09 milliárd forinttal, és további 5 százalékos, 460 millió forintos tartalékkerettel emeljék meg.

A csaknem 20 százalékos drágulás okaként főképp a metróvonal középső szakaszán zajló állomásfelújítás csúszását, valamint a déli szakasz nem tervezett azbesztmentesítését jelölték meg. Ugyanakkor már 2019 november végén, a középső állomások felújítására vonatkozó szerződés megkötésekor egyértelmű volt, hogy az alagút rekonstrukciója nem fejezhető be az eredeti, 2020. július 24-i határidőre. A Világgazdaság szerint

az új dátumot a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika 2023. január 6-ra tűzte ki.

A 29 hónapos hosszabbítást, és az alagút középső szakaszán még el nem végzett munkálatokat a kivitelező a már említett plusz milliárdokért vállalná.

Az IH az összességében 9,55 milliárdos emelést elvetette, az árnövekmény maximálisan elfogadható mértékét pedig mintegy nettó 6,18 milliárd forintban állapította meg. Hangsúlyozták, hogy a hazai költségvetési finanszírozás terhére mindösszesen legfeljebb ennyi pénz, valamint ennek az 5 százalékos tartalékkerete számolható el. Mindez tehát azt jelenti, hogy a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika között kialkudott összegen belül körülbelül 3 milliárd forintra jelenleg nincs fedezet.

Az egyszerűbb eset, ha a főváros és a vállalkozó is elfogadja a csökkentett emelést, mert így nincs szükség plusz forrás bevonására, tekintve, hogy a megállapított elszámolható összeg a támogatási szerződésben rendelkezésre áll,

de ha a Swietelsky ennyiért nem hajlandó befejezni az alagút-rekonstrukciót, akkor a BKV-nak, illetve a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak kell előteremtenie a hiányzó milliárdokat.

Ennél nagyobb baj, hogy ezzel a középső szakasz állomásainak korszerűsítésén jelenleg is dolgozó Swietelsky Magyarország azonnal akadályoztatást jelenthet be (az alagútban és az állomásokon zajló munkavégzés egymásra épül), ami végső soron a teljes projekt megvalósítását is veszélybe sodorná.

További probléma, hogy az uniós források 2023. december 31-ig hívhatók le, és addigra a teljes beruházást be kell fejezni. Ha ez nem történik meg, az Európai Bizottság a csaknem 173 milliárd forintos uniós támogatás valamekkora részének visszafizetésre kötelezheti Magyarországot. A főváros és a BKV érdekérvényesítő képességén múlik, hogy el tudják-e fogadtatni a vállalkozóval az IH által elszámolhatónak ítélt összeget, vagy saját zsebből kénytelenek eleget tenni a 9,5 milliárd forintos igénynek, noha ez az állami intézményrendszer szerint nem lenne kifizethető teljes egészében.

(Kiemelt kép I M3 Határ út Fotó: Merész Márton)