Nem tágít! Tágít!
Fejtágító – ezt a címet adta Pápai Gábor új kötetének, és többszörösen is méltán. A jellegzetes Pápai-féle karikatúrákat ugyanis (a műfaj ősi szabályai szerint) a túlzás jellemzi – a ceruzájára tűzött közéleti figurák jellegzetes tulajdonságait eltúlozva vezet minket egyfajta „aha!”-élményhez és felszabadult vagy keserédes nevetéshez: így aztán a Pápai fejei tágak valóban, hatalmas koponyák és/vagy fülek, orrok, szemek jellemzik alakjait – amelyekhez vázlatszerű, elnagyolt, sokszor csak pálcikányi testek adódnak – a lényeg a tág fejeken van, meg persze azon, amit tesznek vagy mondanak.
De találó a cím a másik jelentés okán is, s ott is két irányban – részben a pellengérre vont közéleti személyiségek, részben az olvasók felé. Előbbieket feddőleg, minket oktatólag fejtágít a Pápai Gábor, aki voltaképpen egy mára erősen kihalóban lévő műfajt, a grafikai úton végrehajtott politikai publicisztikát műveli, igen magas fokon. Valaha egész újságok léteztek ebben a műfajban, s minden, magára valamit adó közéleti lap tartott külön rajzolót (kinek-kinek komoly rajongótábora volt), mára megtűrt vendég a műfaj a lapokban, és valamiféle csodabogár az ilyen alkotó. Aki, mint Pápai Gábor is, szellemes glosszákat ír ceruzájával, fejet tágít tehát, pedig (minek ez a pedig ebbe a mondatba?) portrérajzolóként is rangos helye volna a mai magyar mezőnyben – bizonyítják e könyv oldalfejei.
Jolsvai András
