Nem sztrájkolnak a közszolgák az EP-választás előtt, de keresik hozzá a jogi utat
Nem igaz, hogy még a májusi európai parlamenti választások előtt sztrájkolnának a közszolgák.
Ezt Földiák András, az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság ügyvivője erősítette meg a 168 Órának.
Tegnap sajtóértesülések nyomán mi is beszámoltunk arról, hogy az OKSZ levelében arról tájékoztatta az mfor-t, hogy még május 26. előtt a közszolgálati dolgozókat képviselő szakszervezetek sztrájkba lépnek a sztrájkbizottság tájékoztatása szerint. Az OKSZ ugyanis már ötödik levelét küldte el a kormánynak, de még mindig arra várnak, hogy a miniszterelnök jelölje ki azt a személyt, aki a kormány képviseletében tárgyalna a közszolgálati követelésekről.
Az OKSZ, illetve az általa képviselt szervezetek béremelést és jobb munkakörülményeket akarnak kiharcolni a közszféra munkavállalói részére. Első levelüket 2018. március 20-án küldték el Orbán Viktornak, a legutóbbit pedig tegnap. Két hónap alatt két államtitkártól és egy helyettes államtitkártól több választ is kaptak, de a sztrájkkövetelések tárgyában a kijelölés nem történt meg.

Tegnap a bizottság azt jelentette be levelében, hogy ha a legutóbbi levelük után sem történik meg, bírósághoz fordulnak, „és jöjjön, ami az EP-választások idején senkinek sem szerencsés”.
Jogszabályok szerint ugyanis a kormánynak ki kell jelölnie, hogy a szervezetek kivel tudnak egyeztetni. Az OKSZ emiatt fordulna bírósághoz, de nincs szó arról, hogy már jövő héten sztrájkolnának, mivel azt nem lehet addig a törvényeknek megfelelően megszervezni.
Az OKSZ 10 nagy szakszervezeti szövetséget képvisel a közszféra területén, de információink szerint mindegyik tagszervezet elhatárolódott attól, hogy még az EP-választások előtt, vagyis ne a törvényi előírásoknak megfelelően lépjenek sztrájkba.