Nem meleg, nem zsidó, nem cigány, hanem közös ügy

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke a hét elején, a teljes ülés elé terjeszti a kormányfő kezdeményezését és a testület tagjai közösen hozzák meg a választ - mondta Sereg András, az Ab sajtófőnöke, akit annak kapcsán keresett meg az MTI hétfőn, hogy a miniszterelnök előzőleg a legfőbb közjogi méltóságok találkozóját kezdeményezte.

2008. július 7., 10:46

A szombati, budapesti meleg büszkeség napján történtek után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből.

A kormányfő az Országház épülete előtt vasárnap délután tett sajtónyilatkozatában a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet is kezdeményezett, egy Magyar Charta formájában, amelynek gyűlést hirdetett szeptember 6-ára. A miniszterelnök úgy értékelte, ha többséget kapnak ezek a nemzeti önvédelmi kezdeményezések, akkor Magyarországon nem káosz lesz, hanem szabad, demokratikus büszkeség - írja az MTI.

A kormányfő szerint betelt a pohár, ha így megy tovább, akkor nemcsak a szabadság örömében most megzavartaknak, hanem azután nekünk is félnünk kell, és meggondolnunk, hogy kimegyünk-e az utcára. Ez nem rendőrségi, nem meleg, nem zsidó, nem cigány, hanem közös ügy.