Nem maradhat következmények nélkül a Kossuth tér letarolása

Február végén letarolták a fákat és a bokrokat a Kossuth tér északi részén, a Károlyi-szobor körül. A tarvágást a Magyar Országgyűlés Hivatala rendelte meg és az V. kerület jegyzője engedélyezte. A helyi szocialisták az eltávolítását követelik.

2012. június 15., 21:05

A szinte hihetetlen sebességgel kiadott engedély és favágás jogszerűtlenségére az MSZP már akkor is felhívta a figyelmet. Steiner Pál, a kerületi szervezet elnöke a Parlamentben interpellált, Pásztor Tibor frakcióvezető a képviselő-testület ülésén a jegyzőtől kért magyarázatot. A fideszes többség mindkét esetben segédkezett a jogszabálysértések eltussolásában, ezzel is igazolva azt, hogy ezek a hatósági döntések politikai nyomásra születtek.

Az MSZP több parlamenti és önkormányzati képviselője emlékfát állított a tér sarkán. Bár az emlékfa melletti tájékoztató táblát eltüntették, a kis fa még mindig ott van és a barbár pusztításra emlékeztet.

Szabó Máté, az alapvető jogok állampolgári biztosa állásfoglalása egyértelműen az MSZP álláspontját támasztja alá. Az ombudsman szerint többszörösen jogsértő volt az engedély kiadása, a közterületek, a közvagyon, az egészséges környezethez való jog tekintetében is, de legfőképpen a jogbiztonságot sértette az ügyintézés menete.

Az ombudsman jelentése egybeesik azokkal az aggályokkal, amiket az V. kerületi MSZP-frakció már a fák kivágásának idején is jelzett. Pár héttel később ugyanilyen eljárásban tüntették el a hajnali félhomályban Károlyi Mihály szobrát is. Ahogy a fakivágás, úgy a szobor elbontása is jogellenes cselekedet volt.

Jogállamban ilyen mértékű jogsértés nem maradhat következmény nélkül. Felszólítják Rogán Antal polgármestert, hogy azonnali hatállyal függessze fel a jegyzőt és kezdeményezzen ellene vizsgálatot.

Meggyőződésük ugyanakkor, hogy a jegyző a polgármestertől származó politikai nyomásra hozta meg a jogtalan döntését – áll az ellenzéki politikusok szerdán kiadott nyilatkozatában. Ezért kezdeményezik, hogy Belváros-Lipótváros Önkormányzat képviselő-testülete hozzon létre ellenzéki vezetéssel egy paritásos bizottságot, kivizsgálandó, hogy milyen politikai ráhatás eredményeképpen tarolták le a Kossuth tér északi részét.