Nem lesz nyugodt március 15.

Vasárnap és hétfőn, az ünnepnapon és meglehetősen "zaklatott" időjárásra lehet majd számítani.

2010. március 14., 05:00

A felhőátvonulások mellett már hosszabb napos időszakokra is számítani lehet. Szórványosan zápor, főleg a hegyekben hózápor is valószínű. Az erős északnyugati szelet a délnyugati és az északkeleti országrész kivételével napközben viharos lökések kísérik – jelezte az Országos Meteorológiai intézet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2, -4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 7, 12 fok között várható, északkeleten lehet néhol ennél hidegebb.

Csütörtökig többször lesz erősen felhős az ég, főként az időszak elején számíthatunk több-kevesebb napsütésre. Kezdetben több helyen lehet zápor, hózápor, majd csak elszórtan várható kisebb eső, záporeső. Az északnyugati, nyugati szél gyakran erős, az időszak elején és végén többször viharos lesz.

Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területén nem valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2, -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 4, 9, majd 7, 14 fok között várható.

Elsősorban vasárnap napközben a délnyugati és északkeleti országrész kivételével több helyen kísérik viharos lökések ( 60-75 km/h) az északnyugati szelet.

Front nem lesz felettünk, de az érzékenyebb szervezetűeknél gyenge hidegfrontokkal együtt járó tünetek, fejfájás, vérnyomás- ingadozás jelentkezhet.