Nem hiszi el, kinek a koncertjén járt Szijjártó Péter

Állítólag hatalmas buli volt Rúzsa Magdi fellépésén Keszthelyen.

2021. július 11., 10:16

Szerző:

Szombat este kivételesen nem munkával töltötte az idejét a külügyminiszter, hanem szórakozni ment. Nem is akárhova. Szijjártó Péter Rúzsa Magdolna koncertjén járt Keszthelyen. Erről maga az énekesnő és a külügyminiszter is beszámolt a közösségi médiában.

Rúzsa Magdolna szombat este Keszthelyen, a Viviera Beach-en adott koncertet, ami állítása szerint „brutál buli volt”. Az énekesnő közös képet posztolt Szijjártó Péterrel az Instagramon. Mint írta: „civilben még a külügyminiszter is Magdi koncerten járt a családjával”. Egyébként Szijjártó Péter is tudatta követőivel a Facebookon, hogy koncerten volt. A külügyminiszter azt írta: „Szuper este volt, jó újra Veletek!”

Korábban Rúzsa Magdi, aki csak nyáron annyit koncertezik, mint más egész évben, azt mondta, turnén pótol be minden koncertet és élményt, ami a koronavírus miatt elmaradt. Az énekesnő legújabb albumának a címe a Karma. Erről azt mondta, olyan dalokat akart írni, amelyek pozitív energiákat sugároznak, karmaként átöleli a mindennapokat, és segítenek a lelki feltöltődésben. Szerinte a lemez legfőbb mondanivalója, hogy most kell élni. 

Szijjártó Péter zenei ízlése egész széles skálán mozog. Szereti a mulatóst, kétszer posztolt már Kis Grófóval közös képet. Korábban írtunk róla, hogy mennyire örült a külügyminiszter, hogy végre újra találkozhatott a mulatóskirállyal. „No roxa áj, Grofó a király! Végre újra együtt!” – írta akkor Szijjártó Péter. Tavaly októberben pedig Kis Grófo, azaz Kozák László 2015-ös slágerét, a Nézését meg a járását énekelték együtt. A külügyminiszter nemcsak mulatós zenét szereti, hanem a rappet is. Áprilisban Majkával sétálgatott egy közös képen, amiről a Facebookon posztolt. 

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter és Rúzsa Magdi 2021. július 10-én Keszthelyen. Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Üzenetnek és példának nevezte minden nyugati és keleti népnek a Kurultajt az Országgyűlés elnöke szombaton Bugacon, a rendezvény megnyitóján. Kövér László emellett hevesen ostorozta a nyugati világ „szellemi bérgyilkosait”, akik meg akarnak másokat fosztani hagyományaiktól és hitüktől.