A kormány be fogja vezetni a kötelező oltást – állítja a szakértő

Kunetz Zsombor szerint a védettségi igazolvány szigorítása újabb lépés efelé.

2022. január 14., 16:50

Szerző:

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az ATV-nek nyilatkozva elmondta, a kormány döntése, miszerint február 15-től szigorítják a védettségi igazolvány feltételeit, egy újabb lépés az oltás kötelezővé tétele felé, ami szerinte elkerülhetetlen. „Nincs ez az ország olyan helyzetben, hogy megússza a kötelezővé tett oltást” – fogalmazott.

A szakértő nem ellenezte a karantén lerövidítését sem, de csak abban az esetben tartja jó döntésnek, ha az intézkedés így is biztonságos marad. Abban azonban nem adott igazat a kormánynak, hogy még lenne tartalék az egészségügyben. Véleménye szerint ugyanis a kormány hazudik: a kapacitásokat „szétverték” az elmúlt két évben, és már a háziorvosi rendszert bombázzák.

Az orvos jó hírnek tekinti, hogy az omikron variáns a tapasztalatok szerint enyhébb megbetegedést okoz, így kevésbé terheli az egészségügyet, mint a korábbi hullámok. „Az új variáns magas fertőzőképessége miatt azonban fennáll a veszélye, hogy mindenki egyszerre esik ki a társadalomból, ez pedig az ország működőképességét is veszélybe sodorhatja” – jelentette ki.

(Kiemelt képünk illusztráció: Oltáshoz készíti elő az asszisztens a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyagot, a Comirnaty-vakcinát a Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton Nyíregyházán 2021. június 20-án. Fotó: MTI/Balázs Attila)

Elgázolt egy embert a Balaton InterCity Háros állomáson vasárnap délelőtt, aki a helyszínen életét vesztette. Emiatt több vonat menetrendje módosul – tájékoztat a Mávinform közleménye.

A kormány számára kiemelt fontosságú a gondoskodás a nyugdíjasokról, az idősek biztonságáról – hangsúlyozta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalára feltöltött videós bejegyzésben vasárnap.