Nem fog visszatérni a színpadra Haumann Péter

A színészben nincs hiányérzet, bár nem tudott eljátszani mindent, amit szeretett volna.

2021. június 27., 16:29

Szerző:

Nem fáj Haumann Péter szíve, és hiányérzet sincs benne: a színész úgy döntött, nem áll többet színpadra. Haumann erről Rónai Egonnal beszélgetett az ATV Húzós című műsorában szombat este, amit a Színház Online szemlézett. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész felidézte leghíresebb szerepeit, köztük Szókratészét és III. Richárdét, de azt is elmondta: „Fene se gondolta volna, hogy a Hupikék törpikék legalább olyan érvénnyel merül fel, mint a III. Richárd.”

A színész az elmúlt években a Katona József Színházban játszott. Elárulta: itt nem volt boldog, mivel úgy érezte, hogy habár a színház maga jó, de vele „nem tudtak igazán gazdálkodni”, pedig lett volna még benne erő.

Rónai azt is megkérdezte: miért nem tanít? Haumann felidézte, hogy 1989 előtt ugyan felkérték tanárnak, aztán azt mondták neki, hogy „nem tudjuk megoldani”. Szerinte az akkori oktatók nem szívlelték volna, hogy egy más gondolkodású ember menjen közéjük – később már nem is hívták.

A beszélgetés egy részét alább lehet visszanézni:

 

(Kiemelt kép: ATV)

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.