„Nem alszom rosszul, ha a Moszkva téren tíz évig nem történik semmi”

Atkári János, a főpolgármester pénzügyi tanácsadója szerint semmi jóra nem számíthatnak a budapestiek, vagyis kátyúsabb utak, rosszabb közvilágítás és elhanyagoltabb közparkok várnak ránk. Atkári sosem beszélt mellé, most is azt mondja, hogy a metró majd akkor megy Budaörsre, ha az agglomeráció is hajlandó rá áldozni és bár a reptéri gyorsvasútra valamint a ferihegyi autópályára szükség volna, keret arra sincs, mint ahogy más fejlesztésre sem.

2011. április 2., 12:24

Metró ügyben rengeteg szóbeszéd járja, a minap még az is előkerült, hogy miért nem az oroszokkal építtették meg Demszkyék.

Én is sok butaságot olvasok, ez az egyik. A szovjet-orosz államadósságról a kormány tárgyalt és sosem került komolyan szóba a metróépítés. Tehát nem a főváros döntötte el, hogy ne az oroszok építsék meg az új metrószakaszt, miután erről Demszkyéket meg sem kérdezték. Ha valaki még ezek után is hitetlen, kérje ki a jegyzőkönyveket.

A mostani helyzetben a budaörsiek ne is álmodjanak arról, hogy egyszer arra jár majd a metró?

Ha az agglomeráció és maga Budaörs nem áldoz rá, akkor a főváros nem fogja kivezetni a metrót. Egyébként sem lenne rá pénze.

Nem az oroszok építik a metrót, de probléma csőstül van, állítólag jóval drágább lesz, mint tervezték, az unió sem akar annyit fizetni, mint eredetileg ígérte és kocsik sincsenek, mert az Alstom máshogy fékez.

Néhány apró tételt kivéve a szerződések szabályosak és az unió is fizetni fog, mert éppen hogy az ő irányelveik alapján köttettek a szerződést. Az Alstom szerződésből viszont egyelőre nem látom a kiutat. A fék átalakításának költsége 2,5-3 milliárd forint, s azt meg kell tervezni. Ugyanakkor majd le is kell gyártani, tehát ha minden rendben lenne, akkor is egy éves a csúszás.

Ön a fővárosi költségvetés elfogadása után nem nagyon kertelt, közölte, hogy ez nem kívánsághangverseny, s még kátyúsabbak lesznek az utak, rosszabb a közvilágítás és a parkok fenntartására is kevesebb jut. Ennyire tragikus a helyzet?

Nincs pénz. A Városligeti tó felújítása a kivétel, azt nem állítjuk le, de az sem újul meg az eredeti terv szerint a Széchenyi fürdőig…

A városnak számtalan gyenge pontja van, a Moszkva tértől a Várbazárig, amelyek 30-40 éve húzódnak.

Nézze, nem fogok rosszul aludni, ha a Moszkva téren tíz évig nem történik semmi. A reptéri gyorsvasút például jóval fontosabb lenne, de ahhoz is kellene 40-50 milliárd forint. A közúti közlekedés is megoldható lenne, ha a Gyömrői utat egybenyitnánk a mostani gyorsforgalmi úttal. Ez is régi terv, s ez ügyben sem történt semmi. Nem sorolom tovább, hiszen forráshiány van…