Nem állhat fel földpályázat ügyben a vizsgálóbizottság
Nem állhat fel a földpályázatok ügyében a parlamenti vizsgálóbizottság, amelyet szocialista képviselők kezdeményeztek - döntött az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága keddi ülésén.
Az állami földpályázatok kapcsán kialakult "erősen vitatható döntéseket" vizsgáló testület felállítását Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és Gőgös Zoltán, szocialista képviselő kezdeményezte, és 2010-től vette volna górcső alá a földbérleti pályázatokat. Az előterjesztéshez csatolták a szükséges aláírásokat, azonban míg a korábbi szabályozás szerint ez volt a vizsgálóbizottság létrehozásának egyetlen feltétele, az új országgyűlési törvény már azt is kiköti, hogy ilyen testület csak az Országgyűlés ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel és azonnali kérdéssel nem tisztázható ügy megvizsgálására hozható létre, illetve nem állhat fel vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vagy az önkormányzatok hatáskörébe tartozik – írja az MTI.
Valamint, szintén a törvény szerint, nem terjedhet ki a vizsgálat döntés előkészítésének szakaszában lévő ügyre és folyamatban lévő büntető, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárási ügyekre. Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége hosszas vita után erre a szabályozásra hivatkozva nem vette tárgysorozatba a vizsgálóbizottságról szóló kezdeményezést.