Nem akar sajtóőrt küldeni a Médiatanács
Megérkezett a válasz a Médiatanácstól Andrassew Iván újságíró különleges kérésére. Mint ismeretes, a Népszava publicisztikai rovatvezetője január 1-jén tette közzé levelét blogjában, melyben személyi sajtóőrt kér maga mellé, írásai megjelenés előtti átellenőrzésére. Kérése – ahogy írta – nem a nemzeti együttműködés jegyében fogant, csupán a jogbizonytalanság megszüntetésére irányult.
„Hivatalosan kérem, sőt fölszólítom, hogy huszonnégy órán belül jelöljön ki egy olyan szakembert, aki személyesen, teljes felelősséggel és fölhatalmazással vizsgálja meg minden írásomat, mielőtt azokat szerkesztőimnek elküldöm, és azonnal figyelmeztet, ha olyasmit írok le, ami miatt meg fognak büntetni” – írta Andrassew. A sajtóőr megnevezésről azt is elmondta még, hogy „az ilyen személyt hagyományosan cenzornak hívjuk, modern demokráciában nemigen lelhető”, de a szakember nevezhető médiafelügyelőnek, médiaőrnek vagy akár személyes sajtóőrszemnek is.
Mivel Andrassew hiába várt a Médiatanács válaszára, újév napján közzétette
első levelét. Mint ebben ígérte, a Tanács válaszáig minden egyes írását postázni fogja – Szalai Annamária elérhetőségének hiányában – Buda Dóra szóvivőnek, Berényi Diána sajtóreferensnek és Dr. Boros Márta tartalomfelügyeleti főosztályvezetőnek.Sajtóőrt kért Andrassew példájára az e-VITA című
blogszerzője is. Sajtóőrszemet nekem is! című bejegyzésében írja: a „Fenti levél tartalmával mindenben egyet értve, egyúttal csatlakozom Eredeti Szerző kéréséhez, és jókívánságaihoz. Sőt, én még azt is kérem: üss! üss! Enyém e kéj.”A második forduló
Levele megválaszolatlan maradt, ezért az újságíró 2-án
újabb levélkíséretében négy írást el is küldött a Médiatanács illetékeseinek. A Népszava publicisztika rovatában 2011. január harmadikán megjelenésre tervezett írásokat mellékelt az újabb üzenet mellé és a szerkesztőségi munkarendre hivatkozva kérte, "13:30 percig szíveskedjenek nyilatkozni arról, hogy Németh Péter: Szabad világ(ot), Vajda Péter: Pult alatt, Gréczy Zsolt: A jogállam halálára, Kasza László: Helyünk Európában című írása miatt számíthatunk-e büntetésre."A levél végén még megjegyezte, amennyiben a jelzett határidőig nem kap választ, úgy tekinti, az írások nem sértenek törvényt és nyugodtan közölhetők, továbbá egy esetleges jogvitában erre hivatkozni is fog a bíróság előtt.
Dr. Boros Márta, Médiatanács Tartalomfelügyeleti Főosztályának vezetője végül január 3-án válaszolt Andrassew Ivánnak. Nyúlfarknyi és bármilyen konkrétumot mellőző levél tájékoztatja az újságírót, hogy „kérésének a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nem tud eleget tenni.” Boros azzal indokolja ezt, hogy a „hatóság megjelenés előtt előzetes vizsgálatot nem folytathat, kizárólag a már közzétett médiatartalom képezheti vizsgálata tárgyát.” A főosztályvezető hozzáteszi továbbá, hogy a mellékelt írások még megjelenésük után sem vizsgálhatók, ugyanis – és itt jön a csattanó – a „Mttv. 216. § (4) bekezdése alapján sajtótermék kiadójával szemben hatósági eljárás csak 2011. július 1. után, ezen időpontot követően elkövetett jogsértés miatt indítható.”
A bűvös dátum: július 1-je
Andrassew Médiahatósági válasz címen
blogjábannyilvánosságra hozta Boros Márta levelét és egyúttal elérhetővé tette a rá válaszként írott, harmadik üzenetét is.Az újságíró nagy tisztelettel köszöni a választ és tudomásul is veszi a Médiatanács reagálását, megjegyzi viszont, hogy az említett határidő után is meg fogja találni a módját az előzetes véleményezés kikényszerítésének. Példaként hozza fel, hogy „egy magyarországi bejegyzésű internetes oldalon, a papírújságban való megjelenés előtt megjelentetjük a közlésre szánt írásokat, majd nagy tisztelettel gyanúsító bejelentéssel illetjük magunkat. Lesz még sok ötletem” – írja.
Fél év elég idő arra is, hogy nemzetközi összefogással ki lehessen kényszeríttetni a törvény eltörlését, bár Andrassew reménykedik abban, hogy az Alkotmánybíróság ezt maga teszi meg.
Andrassew akár megelégedéssel is konstatálhatta volna, hogy július 1-jéig sajtótermék kiadójával szemben nem indítható hatósági eljárás; válaszlevelében azonban felhívja a figyelmet a különös dátumra: „ügyes ez a július elsejei határidő” – írja.
A Külügyminisztérium
honlapján közöltek szerint„2011. január 1. és június 30. között Magyarország első ízben tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét.”