Nem adóreform lesz, hanem osztás-szorzás

Mivel győzték meg magukat, hogy mégis legyen adó- és járulékcsökkentés?

Meglep a kérdés. Nyilvánvaló volt a csökkentés szándéka.

Gyurcsány Ferenc nemrég még úgy tervezett: középtávon sem lehetséges adócsökkentés.

Ebben az évben én konzekvensen mindig ugyanazt mondtam: 2009-ben adó- és/vagy járulékmérséklés lesz. Decemberben már az is világos volt: az adórendszer egyes elemeit csak akkor tudjuk csökkenteni, ha más adóelemeket – bizonyos kedvezményeket, adómentességeket – módosítunk, esetleg megszüntetünk. Részben ebből lehet forrásunk. És majd meglátjuk, mennyi. De kerülve a félreértéseket: ez nem adóreform, hanem adóátrendezés, adómérséklés.

Nyilatkozta: tavaszig még 250 milliárdos mozgástér látszott az adócsökkentéshez, azóta 120 milliárd kiesett. Hova lett ez az összeg?

Sajnos olyan helyzet állt elő a világban – nálunk is nagyjából a márciusi népszavazás környékén –, hogy az állampapír-piaci hozamok jelentősen megemelkedtek, nőtt az adósság utáni kamatfizetési kötelezettsége az országnak. Még érthetőbben: a hozamnövekedés miatt jövőre mintegy 120 milliárddal több kamatot kell fizetnünk a meglévő állampapírok után. Ez pedig csökkenti azt a forráslehetőséget, amivel az adómérséklésnél kalkuláltunk.

Sajtótájékoztatóján mégis biztosra mondta a 250 milliárdos forrást az adócsökkentéshez.

Pontatlanul idéztek. Azt mondtam: százmilliárdos nagyságrendű lesz az adó- és járulékcsökkentés mozgástere. Hangsúlyoztam: mindez a konvergenciaprogram keretein belül lehetséges.

Közgazdászok szerint érdemi adócsökkentéshez nem elég százmilliárd.

Konkrét számokat nem is említettem eddig.

Itt a lehetőség.

Nem valószínű, hogy az összeg százmilliárd alatt lesz. Azt sem tartom lehetségesnek, hogy ötszázmilliárd fölött legyen. De a végső számról – figyelemmel a szakmai keretekre – a politika dönt.

Orbán Viktor felvetette: az állam csökkentse a jövedéki adót, valamint az alapvető élelmiszerek és a távfő áfáját 20 százalékról 5-re. S bár a javaslatot a múlt héten a házbizottság nem támogatta, a Fidesz szerint ezt a mérséklést a kormány „lazán” megtehetné, hiszen az üzemanyag drámai áremelkedése extrabevételeket hoz a költségvetésnek.

Sajnálom, hogy figyelmetlen a Fidesz. Többször elmondtam: 2008 első negyedévében a költségvetés bevétele az üzemanyagokból nem érte el a kétmilliárd forintot.

Április után azonban jobban emelkedett az üzemanyagár. Azaz nőtt a többletbevételük is.

Nem kétséges.

Erre alapozva jelentette ki Varga Mihály, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere: „Nagy figyelemmel fogom követni, hogy Veres úr ebből a többletbevételből hajlandó-e valamennyit visszaosztani.” Hajlandó?

Az biztos: ha ebből év végéig többletbevétel lesz, vagy az egyensúly javítását, vagy a következő esztendő adómérséklését szolgálja majd. De Varga Mihály „visszaosztási kísérlete” több sebből vérzik. Ő azt mondja: a kormány adja vissza a fogyasztóknak a literenként 290 forintról 340-re emelkedő üzemanyagár többletét. Csakhogy nem a kormány a benzinkutas. Az üzemanyagból származó többletbevételnek csupán húsz százaléka – az ötven forintból tíz – folyik be forgalmi adóként az államkasszába, a többi a forgalmazó cégekhez. Sőt még csak nem is ők a nyertesei ennek, hanem főként a nyersanyag-értékesítők. Másrészt a jövedékiadó-bevétel fogyasztásarányos. Feltételezés szerint ha csökken a jövedéki adó, nő a kereslet. Ám a Fidesz számtanbajnokai figyelmen kívül hagyják: a többletprofit ez esetben sem az ország bevételét növelné jelentősen, hanem a kitermelőkét. S bár téves minden olyan pénzügyi szemlélet, amely fogyasztásra, nem pedig megtakarításra ösztönöz, nem csodálkozom azon, hogy a Fidesz gyorsan előállt ezzel a csomaggal.

Merthogy?

Miután kiderült, hogy Orbán Viktor – ha hatalomra kerülne – a nyugdíjasokon spórolna, muszáj volt valamiféle „enyhítő körülményt” találnia, népszerűnek látszó javaslatot tennie. De ez kizárólag arról szól: a kormány mondjon le egy költségvetési bevételről. Amit az államnak valahol viszsza kell szereznie.

Az MDF szerint ezt az összes adózó fizetné meg.

Ebbe kergetné a kormányt a Fidesz. Neki ez nyilván nem „fáj”, hiszen ellenzékből úgysem szavazza meg a költségvetést. A Fidesz populista javaslatának durva egyenlegromboló hatása van. Az így kieső összeg egy évi gyógyszerár-támogatásnak, másfél havi nyugdíjnak felel meg.

Ez is populista érvelés.

Csak a nagyságrendek összehasonlíthatósága miatt mondtam. De azt talán nem veszi „populista érvelésnek”: egyharmaddal növekedne a költségvetés hiánya. Akkor pedig még fel is függeszthetnék az uniós támogatások bizonyos kifizetéseit. Azt hiszem, ez egyértelmű helyzet. Sokszor vágják a fejünkhöz: 2006-ban mi is csökkentettük az áfát 25 százalékról 20-ra. Azóta kiderült: az áfa elveszett a forgalomban: nem kapta meg az állam, így a fogyasztó sem.

Állítólag a dobogókői kormányülésen szóba is került: emelhetik az áfa felső kulcsát 2-3 százalékponttal.

Ezt érdemes elemezni. Ha az áfa felső kulcsát pusztán önmagában emeljük – adórendszeren belüli egyéb változtatás nélkül –, akkor ez százalékpontonként körülbelül 85 milliárd többletbevételt hozhat. Legalább tíz olyan számításunk van: mi történne, ha a felső kulcsot egy-kettő-három százalékponttal feljebb visszük, de tizenvalahány százalékkal behozunk egy középső kulcsot bizonyos termékekre, szolgáltatásokra. Ez persze a bevételt is szűkítené. Én azoknak a közgazdászoknak a véleményét osztom, akik szerint ilyen átalakítást húsz-harmincmilliárd többletbevételért nem érdemes elindítani. Százmilliárd „mozgatásával” kezdődik az adórendszer valódi változtatása.

Akkor marad a „klasszikus” megközelítés, miszerint adócsökkentéshez a költségvetés kiadásából kellene visszafaragni?

Részben igen. Mert azért a feketegazdaság „kifehérítéséből” származó bevételt is adócsökkentésre fordítjuk. Tény, tisztul a magyar gazdaság, ma többen vállalnak közteherviselést, többen fizetnek be járulékot, több cég fizet adót, mint korábban. De tévednek, akik az adócsökkentést csak a „fehéredésből” származó forrásra próbálják alapozni. Ez idén 50 milliárd pluszt jelent.

Visszatérve a kiadásokhoz: hol húzzák meg a „nadrágszíjat”?

Számoljunk együtt. A költségvetés tartalékára mindig szükség van, ebből nem szabad elvonni. Azt képviselem: ne kurtítsuk az uniós források hazai társfinanszírozását sem. Az országnak érdeke, hogy minden lehetséges európai forrást igénybe vegyünk, ehhez pedig mellékelnünk kell nemzeti költségvetési forrást is.

Gyorsítsunk: az ellenzék szerint az állam működését kell csökkenteni.

Ez nagy kérdés. Ám sokan azt sem tudják, hogy ebbe az 1700 milliárd forintos tételbe leginkább a „szolgáltató állam” működése tartozik bele: bíróságok, ügyészségek, rendőrség, határőrizet fenntartása, az önkormányzati rendszer – okmányirodák, jegyzői hivatalok – szolgáltatásai. Nyilván itt is lehetne spórolni, de nem százmilliárdokat. Másrészt a „szolgáltató állam” sokkal inkább fejlesztésre szorul.

Így végül maradnak a „jóléti kiadások” – köztük a nyugdíj 2600-2700, az egészségügyi szolgáltatás 1200, az oktatási rendszer 1500 milliárdos kiadásai.

A nyugdíjat tabuügynek tekintem.

Tehát a többi kiadásból vesznek vissza?

Legalábbis ez lehet a vita tárgya. Ebben van – egyebek mellett – a táppénz, munkanélküli- ellátás, családi pótlék, vagy a kultúrára, sportra, szabadidőre fordított állami támogatás is. Azt nem fogom megmondani, honnan veszünk el a költségvetésből. Csak most kezdődnek az egyeztetések a tárcákkal. De a kormány bizonyosan úgy dönt: az adó- és járulékmérséklésnek a kiadásmegtakarítás is forrása lesz.

Tartaniuk kell a költségvetési fegyelmet, a konvergenciaprogramot, gyorsítani a gazdasági növekedést, Gyurcsány Ferenc közben szociális biztonságot is hirdetett. Szakértők úgy vélik: mindez jelentősen behatárolja az adó- és járulékcsökkentés mértékét.

Ennél határozottabb a véleményem: Magyarországnak nem szabad letérnie a konvergenciapályáról. A költségvetés hiánya az idén nem haladhatja meg a 4 százalékot, jövőre a 3,2 százalékot. Felelősséggel csak olyan adóváltoztatásba mehetünk bele, amellyel nem kockáztatjuk az egyensúlyi viszonyokat, s erősítjük a versenyképességet. De nehogy valaki most a fukar pénzügyminisztert lássa bennem, aki nem akar elég pénzt fordítani adócsökkentésre. Vitánk csupán a mértéken lehet. Egy biztos: azt nem szeretném, hogy előbb döntsünk az adómérséklésről, mint a kiadáscsökkentésről vagy az adórendszeren belüli más forrásteremtő átalakításról.