Nem adjuk a Budai Campust!
A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campus hallgatóinak és dolgozóinak mai fóruma egyhangúlag elutasította a gödöllői Szent István Egyetembe való beolvasztást és tiltakozást hirdetett. Ennek első lépése a szeptember 7-én, hétfőn 12 órakor a Villányi úti campusról induló tüntetés.
A fórumon elfogadott nyilatkozat úgy fogalmaz: „A felsőoktatási államtitkár figyelmen kívül hagyta a Corvinus szenátusának egyhangú döntését, amely a budai és pesti karok egysége mellett foglalt állást. Az egyetemi autonómia szempontjából is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az államtitkári javaslatot az érintett karok vezetőinek kizárásával hozták meg. A karok által készített szakmai anyagokat semmibe vették. Elfogadhatatlan, hogy olyan egyetem vegye át a karok irányítását és az oktatás jelentős részét, amelynek hasonló szakjainak évek óta lényegesen rosszabb eredményei vannak a felsőoktatási rangsorban. A kizárólag a Corvinusszal szemben alkalmazott rendkívül szűk határidő kettévágja a tanévet és káoszt teremt.”
A Fórum résztvevői egyhangúlag az alábbi követeléseket és állásfoglalást fogalmazták meg:
- Legyenek nyilvánosak a tárgyalások, a döntést megalapozó szakmai anyagok és hatástanulmányok. A felsőoktatási struktúra további átalakításánál is ez legyen a gyakorlat.
- Az oktatásban nem átgondolatlan átalakításokra, hanem a korábban elvont források visszaadására van szükség. A budai karok stabilitását is az agrárképzési támogatás szintjének helyreállítása oldaná meg.
- Az átalakítások egy 160 éves intézmény szerkezetét, hírnevét és nemzetközi kapcsolatrendszerét rombolnák szét. A budai karok színvonalát a jelentkezők növekvő létszáma is bizonyítja. A hallgatók ragaszkodnak az anyaintézményhez.
- Nincs jó felsőoktatás kiszámíthatóság nélkül. Ne vegyék el a hallgatók és az oktatók jövőképét. Biztosítsák az intézmények stabilitását.
- A Corvinusszal és a budai karokkal tervezettek bárkivel megtörténhetnek. Ezért a hétfői tüntetésre mindenkit várunk, akinek fontos az oktatás jövője és az egyetemi autonómia.
A tüntetés facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/432400373612605/
A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusának Fóruma