Négymilliárd forint közpénzből vásárolhat ingatlanokat Gulyás Gergely

2018. július 5., 09:32

Szerző:

Szerda este közzétett határozatában az Orbán-kormány engedélyezte, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

a világörökség védelmével összefüggésben az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának céljára a szabad előirányzatot meghaladóan, legfeljebb 4 000 000 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon.

A pénzügyminiszternek július 11-éig át kell utalnia a Miniszterelnökség számlájára az összeget – szúrta ki a hvg.hu, amely azt is felidézte: 2017 végén teremtették meg a lehetőséget, hogy nyolc világörökségi helyszín mintegy 80 ezer ingatlanára az állam tehesse rá a kezét, ha a jelenlegi tulajdonos el akarja azt adni.

Nagy vitákat váltott ki az is, hogy az állam értékes lakásokat vagy tokaji pincéket akarhat megszerezni.

A mostani kormányhatározatból nem derül ki, hogy mely ingatlanok esetében akarnak élni az állam elővásárlási jogával, ami miatt fel kell emelni az erre szánt összeget.