Negyedmilliárdos megbízást kapott Trócsányi László ügyvédi irodája az Orbán-kormánytól
A Miniszterelnökség megbízta Trócsányi László igazságügyminiszter ügyvédi irodáját, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodát a magyar fél képviseletével. Az iroda abban a perben képviseli a magyar érdekeket, amelyet Ausztria indított az Európai Bizottsággal szemben az Európai Bíróságon, a paksi bővítéshez nyújtott magyar állami támogatás jogszerűségét, és az ahhoz adott uniós jóváhagyását kifogásolva – írja blogján Jávor Benedek EP-képviselő a megbízási szerződés alapján.

„Az osztrák fél szerint a döntés versenytorzító hatású, és sérti az európai versenyjogot. Ebbe a perbe avatkozott be az Európai Bizottság oldalán a magyar kormány, amelynek a tisztességes versenyről alkotott fogalmait semmi sem illusztrálja jobban, mint a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával kötött szerződés” – állapítja meg a Párbeszéd EP-képviselője.
Jávor Benedek azt írja, hogy a szerződés szerint az igazságügyminiszter résztulajdonában álló ügyvédi iroda már a csupán azért több mint nettó 50 millió (bruttó 64 millió) forintot kasszíroz, hogy elemzi az Európai Bíróságnak az Ausztria által a Hinkley Point C brit atomerőmű állami támogatása miatt indított perben hozott ítéletét. Ezen felül bruttó 120 000 forintos órabérben képviselik a magyar kormányt a perben, maximum nettó 236 millió (bruttó 300 millió forintos keretösszegig, összességében tehát 364 millió forint juthat az igazságügyminiszter cégének a kormány képviseletéért.
A szerződés ráadásul kiköti, hogy a Nagy és Trócsányi Ügyvédi irodának szorosan együtt kell működnie Trócsányi László igazságügyi miniszterrel a per során.
„Hogy a finom belsős poénok, vagy az arcátlanság világcsúcsa-e, azt döntse el mindenki maga, de a szerződés II/5. pontja azt is megállapítja, hogy a Megbízott (Trócsányi cége) esetében összeférhetetlenség nem áll fenn, és amennyiben ebben változás állna be, arról az ügyvédi iroda haladéktalanul értesíti a kormányt (benne gondolom Trócsányi László minisztert, aki jeges rémülettel fog a szívéhez kapni, hogy micsoda nepotizmus zajlik már itt a háta mögött)”
– jegyzi meg Jávor Benedek.
A Zoom tavaly szeptemberben írta meg, hogy a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda 420-450 eurós (átszámítva 130-140 ezer forintos) óradíjért dolgozott a Paks II. Zrt.-nek.