Négy év múlva is kétharmad

- Egy Facebook-posztból lett vihar?

- Egy nagyon régóta tervezett magánutazást halasztottam el kétszer a járvány miatt. Minden utazásomba be szoktam illeszteni a munkámmal kapcsolatos programokat. Most magánutazáson voltam a családommal – szemben hivatalos kiküldetésekkel, amikor képviselőként, államtitkárként, igazgatóként voltam külföldön –, a Los Angeles-i főkonzult sem hívtam fel.

- Mennyi idő volt akklimatizálódni?

- Szinte semennyit. Sokat segített az időeltolódás.

- Kapcsolattartás az óhazával?

- Nem vittem túlzásba. Egyedül az édesanyámmal kommunikáltam mindennap.

- Elemezzük a történetet!

- Nem vinném túlzásba, különösen, hogy megírtam a Mandineren a véleményemet. Eredetileg egy nagyon részletes, az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos tapasztalatokat magában foglaló cikk született hazafelé a repülőn, de a Mandiner főszerkesztője és a feleségem szerint is túl hosszú volt.

- Tehát foglalkoztatta a dolog…

- Egyetlen dolog miatt: nem szeretek visszavonni dolgokat. Régen, a nyomtatott sajtóban ez lehetetlen volt. Nyilvánvaló, hogy az internet világában sem lehet valamit eltüntetni, mert megőrzik valahol. Nem is erről, hanem a gesztusról van szó.

- Mi volt a gesztus tartalma?

- A magán és a közéleti oldalam keveredett, a kollegák a hozzászólások sokaságától nem fértek a tartalomhoz, miközben az oldalamat csak én tudom moderálni. Attól, mert törekszem családügyeket nem megjelentetni, szoktam érdekes dolgokról posztolni. Amikor kilenc óra időeltolódással felébredtem, azzal szembesültem, hogy sokszázan osztották meg a bejegyzést, és sokezer volt a kommentek száma is. Utóbbiak zöme egy normális kultúrában értelmezhetetlen volt. Ezt nem lehetett moderálni, nem volt más választásom, mint a törlés.

- Meglepődött?

- Igen. Miért kell világgá kürtölni a gyűlöletet, valakinek a halálát kívánva.

- Nyilvánvalóan nem lett volna visszhang, ha nincs tudatos tallózás, az újságírók témahiánya, szenzációkeresés…

- Rosszul tették. Az eredeti posztomat rendkívül hazug, negatív szövegkörnyezetbe helyezve jelenítették meg, miközben felfedezhették volna a lehetőséget: van egy vitapont. Lehetne vitázni, hogy a veszélyhelyzet végén, az orvosok számára előírt protokoll értelmes fenntartásáról. Van egy súlyos etikai-kérdés - protokoll ide, protokoll oda -, hogy a hippokratészi eskünek megfelelően az orvosok hogyan látják el a munkájukat. Ehhez képest milyen üzenetek fogalmazódtak meg? Szembesültem a Fidesz által tönkretett egészségügyi rendszer problémáival, ami szerintem nem is a Fidesz egészségpolitikájának a következménye, hanem részben a járványé, részben azon túlmutató, általános társadalmi problémából levezethető, alapvető emberi attitűd, vagy attitűdváltozás következménye. Az empátia, vagy annak a hiánya, függetlenül attól, ki van hatalmon. Ugyanakkor nem vitatom, hogy a politikai, társadalmi, környezet képes alakítani az emberek viszonyán más emberekhez. Közömbösebbé, vagy érzékenyebbé hangol. Bizonyos orgánumok úgy akarták beállítani írásomat, mint a szocializmus iránti nosztalgiát. Ez súlyos probléma, ugyanis nem a szocializmus időszakát sírtam vissza, és nem a szocialista időszak egészségi ellátórendszerének a gyakorlatát hasonlítottam össze a jelenlegivel, hanem az orvosi-emberségre, az orvosi-empátiára, a háziorvosi szerepfelfogás különbségére mutattam rá. Nem a politika írja elő a háziorvos viszonyulását a betegeihez, ez emberi, kulturális, szocializációs kérdés. Rendszerfüggetlen.

- A Telexen Joób Sándor szóvá tette, nem szoktak kommentekből cikkeket írni, most mégis megtették.

- A Telex kommentekből írt cikket, és nem érzi ebben a szakmai értelemben vett morális önellentmondást - ami probléma -, és mégis ír, akkor nem gusztustalan, személyeskedő kommentekből kellett volna. Ráadásul, ha tényleg azt gondolja az újságíró, hogy ezek a kommentek mutatják az átlagpolgár véleményét a politikáról, az egészségügyről vagy rólam, akkor baj van, mert az átlagpolgár legtöbb esetben nem kommentel, vagy legalábbis nem kívánja egy számára ismeretlen ember édesanyjának a halálát. Ebből egy tisztességes újságíró nem ír cikket, vagy ha igen, akkor rámutat arra, hogy nem ilyennek kéne lennie a közbeszédnek. De ez nem az én problémám, hanem az újságíró szakmáé, ez az ő felelősségük, nem az enyém. Az én felelősségem, a poszt föltevése volt, ezért született az ügyet lezáró írás, amiben megkövettem a háziorvost, hogy név szerint említettem. Nem kellett volna, főleg annak tükrében, hogy ilyen cikk-áradat lett a következménye.

- Önmagában érdekesek a jelzők, amelyeket a neve elé illesztettek…

- Nyilván a dolog csak úgy működik, hogyha politikai szövegkörnyezetet teremtenek, nem elég, hogyha a kulturális élet szereplője, vagy író vagyok, mert akkor nyilvánvalóan nincs politikai kontextus. Vasárnap bemutatták Székesfehérváron az 1222 című zenés történelmi játékot, ami az Aranybulla 800. évfordulójára született, aminek én írtam a szövegét, arról egyetlenegy ilyen cikk nem jelent meg sem a Telexen, sem a HVG.hu-n, és nyilvánvalóan nem is fog, mert abból hiányzik az a politikai kontextus, amivel gyalázni tudják a kormányoldalt. Ugyanakkor leírni, hogy szembe jött velem a valóság, két szempontból is gond: egyrészt nem ismert a nyilvánosságban, hogy mennyire vagyok tisztában az egészségügyi ellátórendszer mindennapjaival. Amikor tizenhárom órát ültem egy hétvégén az édesanyámmal a sürgősségin, akkor nem hívtam fel a kórházigazgatót, hanem tisztességesen kivártam a sorom, mint minden más magyar állampolgár. Másrészt van fogalmam az egészségügyi ellátórendszerről. Vidéken élek, egy kistelepülésen, ahol lehet, hogy nem hiszik el a Telexes, meg a HVG-s újságírók, de rendes körzeti orvoshoz járok, nem magánorvoshoz. Egyébként pedig az a morális alapállásom, mivel harminc éve fizetem a társadalombiztosítást, joggal veszem igénybe az ellátórendszert. Nem akarok olyan világban élni, ahol olyan különbségek lehetnek beteg és beteg között, mint amilyenek az Egyesült Államokban vannak a jövedelmi viszonyok függvényében.

- A Mandineren megjelent írás szerint az első poszt bosszús és aggodalomtól töltött volt. Miért?

- Az első poszttal a helyzet tarthatatlanságára hívtam fel a figyelmet. Arra, hogy a távgyógyítás egyszerűen elképzelhetetlen, hogy komoly gyógyszereket írnak föl, miközben évek óta nem látta háziorvos, és telefonban elmondott panaszok alapján a felhőbe küldenek gyógyszereket. Néhány évvel ezelőtt arról vitatkoztak Magyarországon az egészségügyhöz értők, hogy meg lehet-e engedni, ami az Egyesült Államokban bevett, hogy bizonyos gyógyszereket vásárolni lehessen patikán kívül is. Joggal lehet fölvetni a kérdést, ha nem engedjük meg a fájdalomcsillapítók árusítását benzinkúton, akkor miért tudjuk azt a lazaságot megengedni, hogy egy orvos, vizsgálat nélkül tudjon fölírni fájdalomcsillapítónál sokkal súlyosabb hatást kiváltó gyógyszereket.

- Idézem: „mint a csahos kutyák, úgy ugrottak rám a kiváló baloldali „újságírók”, és a választáson levitézlett baloldali politikusok. Bár a valóság velük jött szembe április 3-án, ezt hamar elfelejtették: értelmes vita helyett éppen azzal a reflex-szel rontottak rám, mint amik a csúfos választási kudarcukhoz vezettek.” Ezek összefüggenek?

- Persze, igen.

- Ha győzött volna az ellenzék, a poszt nem ért volna el ennyi kommentet?

- Nem tudom. Vegyük észre, a kérdésben megszólaló vezető ellenzéki politikusok - kvázi - azt akarták kihozni: milyen az egészségügy, meg a Fidesz. Régóta vagyok közszereplő, hozzá vagyok szokva a méltatlan, igazságtalan támadásokhoz, nyilvánvalóan nem fordulok pszichológushoz, Ujhelyi István Facebook írása miatt. Hozzáteszem: rövidlátás - ezért idéztem Schiffert - hogy nem tudnak lejönni a pályáról, amin vannak. Ha így folytatják, négy év múlva is kétharmada lesz a Fidesznek.

- „Brutális gyűlöletcunamit hozott a felszínre a cikkáradat. Ezért döntöttem a posztom levételéről, s nem azért, mert fentről rám szóltak.”

- Az egyik ellenzéki újságban olvastam, hogy azért vettem le a posztomat, mert rám szóltak. Nem tudom, honnan vették. Senki nem íratta velem, semmilyen konkrét politikai motivációja nem volt, és az égvilágon senki nem szólt rám.

- Beszélt az orvossal telefonon?

- Nem tudom a telefonszámát

- Föl kéne hívni.

- Maradjunk azon keretek között, amit egy ilyen beszélgetés megenged.

- „A választási kudarc feldolgozása nyilván nehéz feladat a baloldalon, s láthatólag egyesek azt is elfelejtették, hogy a kampány véget ért. Szerintük én is és a vidéki kormánypárti politikusok is buborékban élünk. Valójában ők nem ismerik a vidéki emberek valós helyzetét és gondolkodását. S amíg ez a baloldali-liberális értelmiségi buborék nem durran ki /lásd Schiffer András minapi írását/, amíg továbbra is fellengzősen tolvajoznak, igazságot osztanak, esélyük sem lesz arra, hogy megértsék, mi történt április harmadikán a szavazófülkékben.”

- Igen, tartom, ez a valós helyzetértékelés. Akik szerint buborékban élek, és szembejött velem a valóság, azok valójában nem látják a valóságot. Nem szembesülnek azzal, hogy miképpen élnek és gondolkodnak a vidéki emberek. Ha értenék, és szembe néznének vele, akkor nem ez lett volna a választás eredménye. Ha reális következtetéseket akarnának levonni a választásból, akkor nem ugyanazokat mondanák az írásom kapcsán, mint amit eddig mondtak. Nem kampányüzemmódban maradva ütnének-vágnának a kormánypárttal együtt, hanem elgondolkoznának, mi van Magyarországon, hogyan élnek, hogyan gondolkodnak az emberek. Akkor az írásomhoz is másképp viszonyultak volna.

- Schiffer előbb Puzsér Róbertet idéz - „hat romlott, hazug és semmirekellő párt túszul ejtette az ellenzéki politikát. Ha a balliberális értelmiség képes felépíteni ezekkel és az Orbán-rendszerrel szemben - nem szövetségben ezekkel és szemmel az Orbán-rendszerrel, hanem mindkettővel szemben - egy új szervezetet valamennyire alkalmas állománnyal, akkor kihívhatja a Fideszt, előbb nem” -, majd azt írja: „mi lenne, ha előbb a „balliberális értelmiséget” felejtenénk el végre? Azokat, akik harmincx éve „tudják, merik, teszik” – utalás az SZDSZ-mottóra, a szerző megjegyzése. Azokat, akik tizenkét éve tartják túszul az ellenzéki politikát. Azokat, akik az elmúlt négy évben úgy gondolták, hogy a „free-SZFE”, a „Fudan” és a folyamatos putyinozás lesz a nyerő kártya Orbánnal szemben.” Nem önti ki a fürdővízzel együtt a gyereket is Schiffer András?

- Én a Schiffertől idézettekkel egyetértek. Egyetemista koromtól fogva tapasztalom, hogy van egy közeg, aminek nagy a hatása a kánonképzésre a művészetben és a kultúrában is. Van egy közeg, amelyik magának vindikálja a jogot, hogy a kóser pecsétet rányomja valakire, valamire, és azt mondja: te vagy az író. Nem is azt mondja, hogy te jó író vagy, annál többet mond, és ez a legsértőbb benne.

- Óvatosan a kóser pecséttel…

- Rossz az, aki rosszra gondol. A kóser pecsét kifejezést rendszeresen használom, ezesetben minőségi garanciát jelent.

- Ennek sohasem lesz vége: sebbe sót, sérelemre sérelmet…

- A dolog személyes részének kezelése során beismertem, a csípőből tüzelés rossz következményét. Nem számítok túl sok jóra, újabb cikkek lesznek: lám-lám, miképpen gondolkodom, miközben kifejezetten visszafogott voltam, nem akartam minősíteni az újságírói teljesítményt, amit részben a témanélküliségnek is be lehet tudni.

- Hogyan van az édesanyja?

- Kórházban van, még nem tudni, mikor jöhet haza.

- Ő fent van a Facebookon?

- Szerencsére nincs… de szóltak neki…

- Tehát mégis olvasta?

- Minthogy kórházban van - telefon van nála -, kevesebb információhoz jutott a szokásosnál, de mindent elolvas. Figyel. És mindig vannak jóakarók, akik segítik képbe hozni.

(Kiemelt kép: L. Simon László. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)