Navracsics: ez a nemzet legsúlyosabb problémája!

Az új kormány tudatában van a korrupciónak, és elkötelezett az ellene irányuló harcban - jelentette ki Navracsics Tibor egy budapesti konferencián csütörtökön. A miniszterelnök-helyettes szerint ehhez nincs feltétlenül szükség új intézményekre illetve jogszabályokra, helyette inkább a jelenlegi erőforrásokat kellene jobban felhasználni. A korrupció-ellenes harcnak megvannak az eszközei. Mindössze meg kell erősíteni a meglévő intézményeket - így például az ügyészségeket -, valamint a jelenleginél hatékonyabban kell érvényesíteni az ide vonatkozó jogszabályokat - jelentette ki Navracsics Tibor.

2010. június 4., 05:52

A miniszterelnök-helyettes a korrupciót az egyik legsúlyosabb problémának nevezte, amellyel a politikának szembe kell néznie - tudósított a Független Hírügynökség. Ennek legyőzése elsődleges feladat, történelmi felelősség - fogalmazott Navracsics. Mint kifejtette, a korrupció egyfajta rozsda, amely szétmarja a közjóba vetett hitet, illetve az állam és annak polgárai között feltételezett bizalmat. Aki korrupt, az gyakorlatilag a közjót privatizálja; ha ez tömegessé válik, az állam működését is bomlasztja - jelentette ki. A miniszterelnök-helyettes szerint ma az emberek többsége azt gondolja, hogy mindenki korrupt, illetve megvesztegethető. Ez elfogadhatatlan - kérdés azonban, hogy az ország készen áll-e arra, hogy ez a mentalitás megváltozzon - fejtette ki. Navracsics szerint az helyzeten egyebek mellett olyan "propaganda tevékenységgel" lehetne változtatni, amely kitörli az emberek fejéből azt a képzetet, hogy a korrupció a mindennapi életvitellel járó, szükséges rossz.

Mint mondta, még sokat kell tenni annak érdekében, hogy az intézményrendszerek szintjén is gyakorlattá váljon a korrupció-ellenes küzdelem. Egy biztos: a kormányban megvan a szándék arra, hogy felvegye a harcot - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: az alkotmányos rendszer képes szembeszállni a problémával, a kormány pedig minden segítséget meg fog adni az ügyben.

A korrupció-ellenes konferenciát Sólyom László nyitotta meg. A köztársasági elnök szerint mélyen gyökerező társadalmi beidegződésről van szó, amely ellen "frontális támadást" kell indítani. A fő kérdés innentől kezdve az, hogy képes-e az ország valóban komolyan venni a problémát, a döntéshozók pedig képesek-e "saját híveiket se tekintve" szembemenni ezzel. A korrupció-ellenes harc jegyében ugyanis nem lehet tekintettel lenni semmire, és konkrét példákat kell statuálni - fogalmazott az államfő. Hozzátette: a cél egyelőre az, hogy "elviselhető mértékűre" zsugorítsák a korrupciót, illetve tudatosítsák az emberekben azt, hogy ez egy bűn, és mindenkinek jobb lenne nélküle.