Újabb 130 millió forintot vontak el Iványi Gáborék közösségétől

Átmenetileg nem tud teljes fizetést adni munkatársainak a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET). A kormány újabb 130 millió forintot tartott vissza pénteken az intézményeik működtetése után járó normatívákból.

 

2023. június 10., 12:17

Szerző:

Bár a NAV engedélyezte a halasztást, az állam újabb 130 millió forintot tartott vissza pénteken az intézményeik működtetése után járó normatívákból – írta közleményében a MET.

A Telex összefoglalója szerint Iványi Gábor azt írta levelében: így nem tudnak „teljes fizetést biztosítani a több mint ezer munkatársunknak. Pénzügyi nehézségeink miatt a legszegényebb társadalmi réteghez tartozó húszezer ellátottunk megsegítése is bizonytalanná vált”.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség májusban számolt be arról, hogy a Belügyminisztérium elutasította a köztartozásaink normatívából való levonása alóli mentességre vonatkozó kérelmüket. Ennek ellenére a NAV-nál el tudták érni, hogy hogy intézményeik többségével kapcsolatban engedélyezzék a köztartozások beszedése érdekében indított végrehajtási eljárások felfüggesztését. „Ez azt jelenti, hogy miniszteri engedély hiányában is hozzájutunk a normatíva egy részéhez.”

Június 9-én, a bérek kifizetésére vonatkozó törvényi határidő utolsó napján vált nyilvánvalóvá, „hogy az oktatási és szociális intézményeinket június hónapban megillető normatívákból a kormányzat több mint 130 millió forintot visszatartott. Ebből több mint 23 millió forintot a NAV által engedélyezett végrehajtás felfüggesztés ellenére vontak le, ezért annak visszaszerzése érdekében megtettük a szükséges intézkedéseket” – írták.

Mint fogalmaztak, nehézségeikre végleged megoldást a tőlük megvont egyházi státuszuk helyreállítása jelenthet.

„Jelenlegi státuszunk (az egyházi törvény szerinti bejegyzett egyház) véglegesítése sem történt még meg, mivel ezt a magyar állam, ezúttal az ügyészségen keresztül igyekszik nyilvánvalóan minden alapot nélkülöző hivatkozásokkal megakadályozni” – áll a MET közleményében.

(Kiemelt kép: Iványi Gábor a mellette rendezett szolidaritási tüntetésen 2022. február 21-én, Budapesten a Dankó utcában. Fotó: Dimény András / 168.hu)