Négy gyermeket hagyott maga után az a férfi, akit viccből szigszalaggal tekertek körbe a nagylaki kocsmában

2019. december 2., 10:38

Szerző:

Négy gyermeket hagyott maga után az a férfi, akit viccből szigszalaggal kötöztek ki és úgy hagytak a nagylóki kocsmában - írja a Blikk. A tragédia péntekről szombat reggelre történt: a kocsma egyik vendége elaludt, három másik pedig viccből odaszigszalagozta őt a székhez. Mivel elfelejtették kiszabadítani, reggelre kihűlt és meghalt.

A 43 éves Zsoltnak négy gyereke volt. Közmunkásként dolgozott, már régebb óta nem tudott gondoskodni a gyerekeiről, ezért a keresztanyjuk vette őket magához.

A Blikk beszélt az áldozat apjával is, aki azt mondta, neki a pultos szólt másnap reggel, hogy a fia meghalt a kocsma teraszán. A lap megkereste a kocsmát, de a tulajdonos nem akart nyilatkozni, és azt az értesülést sem kívánta kommentálni, mely szerint a neki dolgozó pultosnő segítségnyújtás helyett fotózta Zsoltot, majd körbeküldte a felvételeket az ismerőseinek.

A rendőrség gondatlan emberölés vétsége miatt kihallgatta a három férfit, valamennyien szabadlábon védekezhetnek.

A nagylóki kocsma
Fotó: police.hu