Nagyfeszültség a paradicsomkarókban - előzetesben a kesznyéteni férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Városi Bíróság azt a kesznyéteni férfit, aki áramot vezetett a kertbe, ahol egy ember halálos áramütést, míg egy másik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, miközben uborkát akartak lopni a tulajdonostól - mondta az MTI-nek a Borsod megyei bíróság szóvivője.

2008. július 3., 12:55

A bíróság szökés és elrejtőzés veszélye miatt helyezte előzetes letartóztatásba a 68 éves gyanúsítottat - közölte Szabó József. Hozzátette: az elsődleges adatok szerint a férfi nem helyezett el figyelmeztető táblát a kerítésnél vagy annak környékén. Arról is beszámolt, hogy a gyanúsított azt mondta, júniusban már 30 kiló uborkáját vitték el, ezért paradicsomkarókra rögzített vezetékekbe vezette az áramot és azt éjszakára bekapcsolta.

A három helyi férfi ittas volt, és bár tudták, hogy áram van a kertben, mégis átugrottak a kerítésen az uborkáért. Ketten átugrottak, egyikőjük kint maradt. Az egyik férfi életét vesztette, a másik életveszélyes sérüléseket szenvedett. Harmadik társuk, aki eredetileg kint maradt, az elsődleges információk szerint akkor sérült meg, amikor látván, mi történt, átmászott a kerítésen és megkísérelte a drótot tartó karókat eltávolítani. Az idős tulajdonos ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárás.

A férfinek Szepessy Zsolt, Monok polgármestere fogadott ügyvédet. Erdei Csaba ügyvéd az MTI-nek korábban azt mondta: ingyen vállalta a gyanúsított jogi képviseletét. Dobi Tamás, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy nyolc évre visszamenőleg nézték át az adatokat, ennek alapján a kesznyéteni férfi nem tett bejelentést lopás vagy más bűncselekmény miatt a rendőrségen. Mint mondta, lehet, hogy elpanaszolta, lopják a zöldségét, de hivatalos feljelentést a rendőrségen nem tett - írja az MTI.