Nagy a szervezkedés az Európai Néppártban a Fidesz kizárása érdekében

2019. február 28., 07:22

Szerző:

Lendületet kaptak az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz kizárására irányuló kezdeményezések, amelyek akár egy-két héten belül eredménnyel járhatnak – írja a Népszava. A lap forrásai szerint hamarosan összegyűlhetnek a kizárási eljárás elindításához szükséges támogató aláírások. A szabályok szerint öt tagállamból hét tagpártnak kell kezdeményeznie a folyamatot. Mostanáig finn, belga, luxemburgi és svéd pártok kötelezték el magukat a javaslat mellett, de intenzív egyeztetések folynak írországi, baltikumi és más EPP-sekkel is.

Ha a következő hetekben megszületik a Fidesz kizárását kezdeményező és az EPP elnökének címzett hivatalos levél, akkor annak megtárgyalására leghamarabb a kereszténydemokraták április 8-9-én összeülő politikai gyűlésén kerülhet sor. 

Északi partnereinkkel karöltve fel kívánjuk vetni a pártcsaládban a Fidesz tagságának megszüntetését – mondta a lapnak Anna Maria Corrazza Bildt, a svéd Mérsékelt párt EP-képviselője, aki szerint

„az orbáni politika egy vírus, ami fertőz. Valamit tennünk kell, hogy megállítsuk”.

Évek óta bíráljuk Orbán Viktor politikáját, a magyarországi jogállam fokozatos lebontását. Hosszú a lista, a CEU kiebrudalásától a médiaszabadság korlátozásán át az EU-ellenes propagandáig terjed. A plakátkampány volt az utolsó határvonal, amelyet a magyar miniszterelnök átlépett – mondta.