Mutyit sejtenek: Alibicégeknek fizettek ki százmilliókat
A Lehet Más a Politika (LMP) felszólítja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), hogy hozza nyilvánosságra az Öveges-programmal kapcsolatos pályázati dokumentációkat.
Osztolykán Ágnes, az ellenzéki párt oktatáspolitikai szakszóvivője és Hadházy Ákos önkormányzati képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az uniós forrásból finanszírozott tanterem-felújítási projekthez kötődően „erős az LMP gyanúja”, hogy alibicélokra és alibicégeknek fizettek ki százmilliókat.
Az Index korábban arról írt, hogy nem az iskolák, hanem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és különféle cégek vitték el a pályázati pénzek nagyobb részét a korszerű kémialaborok kialakítására szánt keretből.
A témában június 19-én elhangzott LMP-s parlamenti interpellációra reagálva Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vizsgálatot ígért az Öveges-program lebonyolítása ügyében. A tárcavezető egyértelművé tette egyúttal: a jövőben a közszférában semmilyen pályázati rendszerre nem lesz lehetőség, azaz nem lesz mód például pályázati, közbeszerzési tanácsadók igénybevételére, és a vállalati szektorban is érdemben csökkenteni akarják az ilyen típusú kiadásokat.