Mutatjuk, hogy vonul le az árhullám a Dunán

Győrben és Budapesten is kiöntött a Duna.

2021. július 20., 20:10

Szerző:

Nagybajcsnál 580 centivel tetőzik kedden, Komáromnál 511 centivel érte el a csúcsát az árhullám, szerdától apadás várható. A németországi áradások és a rövid idő alatt lehulló nagy csapadémennyiség hatására gyors árhullám vonul végig a Dunán. A folyó északi szakaszain többfelé meghaladja a vízszint az árvízvédelmi készültségi szintet, Nagybajcsnál és Gönyűnél másodfokú, Komáromnál, Dunaremete, Dobrogaz és Rajka településeknél elsőfokú árvízvédelmi készültség lépett életbe.

Az ár Nagybajcsnál kedden tetőzik, az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint szerdán már apadásnak indul a vízszint. Megérkezett az árhullám a Szigetközbe, így például a Mosoni-Duna folyóhoz is, hiszen a hétfői tapasztalatok alapján a keddi (mai) napra megemelkedett a folyó vízszintje és több helyen már a partra is kicsapott a víz” – számolt be az Időkép egyik olvasója.

Győr egyes utcáit is elöntötte a folyó: a Magyar Távirati Iroda képein látható, hogy áll a víz a rakparton. Budapesten egyelőre nem okozott különösebb meglepetést folyó, de azért a Római part egy részén megjelent a víz, a Fellini a Facebookon közölte, hogy lesz némi probléma a foglalásokkal, ugyanis a nyugágyaknak fenntartott rész víz alá került. 

(Kiemelt kép: A Mosoni-Duna áradása miatt elöntött és lezárt Móricz Zsigmond alsó rakparti út Győrben 2021. július 20-án. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.