MSZP: Orbán Viktor bunkósbotként használja a veszélyhelyzetet a magyarok ellen

A párt szerint most már az egész ország érdeke, hogy kormányváltás legyen.

2021. július 29., 16:01

Szerző:

Orbán Viktor a légiirányítók sztrájkjának betiltásával bebizonyította, hogy az MSZP-nek igaza volt, amikor diktátortörvényként beszélt a veszélyhelyzetben alkalmazott rendeleti kormányzásról – áll az Magyar Szocialista Párt közleményében. Az ellenzéki párt szerint ki kell mondani: Orbán Viktor visszaél a veszélyhelyzettel, és bunkósbotként használja azt a magyar nép ellen! A kormányfő a veszélyhelyzetre hivatkozva lopja el a magyar emberek vagyonát és jogait – tették hozzá.

A 168 az ügyben kereste Komjáthi Imrét, a párt elnökhelyettesét. A politikus azt mondta: a veszélyhelyzetre hivatkozva Orbán Viktor pazarolta el a gazdaságvédelmi alap háromnegyedét vadászkiállításra, űrkutatásra, stadionépítésre, a Budai Vár felújítására és még sok egyébre, aminek semmi köze nem volt a válságkezeléshez. Hozzátette: a veszélyhelyzetre hivatkozva a kormány megváltoztatta a választási rendszert és rögzítette az alaptörvényben a közpénzek ellopásának büntetlen lehetőségét. Most pedig a veszélyhelyzetre hivatkozva tiltotta meg a kormányfő, hogy a légiirányítók a több fizetésért sztrájkolhassanak – tette hozzá Komjáthi Imre.

„Orbán Viktor és a Fidesz brutális cinizmussal csak eszközként használják a veszélyhelyzetet arra, hogy lophassanak és elvegyék az emberek jogait, az MSZP szerint most már az egész ország érdeke a kormányváltás – beleértve a fideszes szavazókat is. A közpénzek ellopása és az alapjogok eltörlése ugyanis minden magyar embert egyformán sújt” – fogalmazott az MSZP elnökhelyettese. Komjáthi Imre elmondta, ez egy sorozat része, a kormányzás kezdete óta a kormány munkavállaló- és szakszervezet-ellenes intézkedéseket hoztak, a Munkatörvénykönyve megváltoztatásától az Érdekegyeztető Tanács felszámolásáig.

„Gyakorlatilag, ami most van, a Versenyszféra Konzultációs Fórumának nevezett szörnyszülött, egy ítélet kihirdetése: odamegy az illetékes államtitkár, és elmondja, hogy lesz. Ez minden csak nem érdekegyeztetés” – tette hozzá.

Mint ismert, a szocialisták keményen léptek fel a Suzukinál, amikor ellehetetlenítették a szakszervezet működését, kirúgták a szakszervezeti vezetőt. Komjáthi Imre elmondta, ami most történik, azért nem meglepő, mert a kormány üzenete átment, ugyanis Szíjjártó Péter úgy fogalmazott nem is olyan régen, hogy nem kell itt „szakszervezetesdit” játszani.

Komjáthi Imre emlékeztetett arra is, hogy 2005-ben, a szocialista kormány idején hoztak egy olyan rendeletet, amely szerint nem kaphat semmifajta állami támogatást az a cég, amelynek nem rendezettek a munkaügyi szabályai. Ennek újbóli bevezetéséért fogok harcolni minden erőmmel – mondta az MSZP elnökhelyettese.