MSZP: Nem lesz ebből egymillió új munkahely

Az MSZP szerint Orbán Viktornak lenne mit tennie, hogy betartsa az egymillió új adófizető munkahelyről szóló ígéretét, de 2014 tavaszáig már nem lesz rá ideje. Ugyanakkor a Fidesz szerint a kormányváltás óta 160 ezerrel dolgoznak többen.

2012. december 30., 19:39

Az MSZP szerint Orbán Viktornak lenne mit tennie, hogy betartsa az egymillió új adófizető munkahelyről szóló ígéretét, de 2014 tavaszáig már nem lesz rá ideje – mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint a „kormányzati propaganda jól kommunikálja” a foglalkoztatási adatokat, például úgy, hogy beleszámolják a közfoglalkoztatottakat is. A statisztikai adatok azonban azt igazolják, hogy 2010-ről 2011-re, és 2011-ről 2012-re az adóforintokat termelő munkahelyek tekintetében csökkent a foglalkoztatás. Ugyanebben az időszakban csökkent a 8 órában foglalkoztatottak száma, míg a 4, illetve 6 órában dolgozók aránya nőtt, ami azt jelenti, hogy az emberek kevesebbet tudnak dolgozni, így kevesebbet keresnek.

A parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke azt mondta, vannak olyan térségek, megyék, de még régiók is, ahol az emberek munkába állási hajlandósága nem mérséklődött, mégis 10 ezres nagyságrenddel csökkent a foglalkoztatottak és nőtt a munkanélküliek száma.

Gúr Nándor kitért arra is, hogy egy év alatt mintegy 50 ezerrel csökkent a magyar lakosság száma, s ennek oka nem a születési és halálozási statisztikák közti különbségben keresendő. A valóság az, hogy egyre többen hagyják el az országot a növekvő feszültségek és a kilátástalanság miatt – tette hozzá.

Mint mondta, az idén „Európában elfogadhatatlan” mértékű, 5-6 százalékos pénzromlással kellett szembenéznie az országnak. Ezen felül az ipari termelés is csökkent, s a gazdaság nemhogy nem erősödik, hanem recesszióba fordul, s mintegy 1,5 százalékos veszteséget kellett elkönyvelni.

Jelenleg több mint 4 millióan élnek a létminimum alatt – hangsúlyozta Gúr Nándor, aki szerint a kormány hiába „zeng dicshimnuszt” a mostani minimálbéremeléssel, mert várhatóan a jövő évi infláció is olyan mértékű lesz, hogy az emelés értékét veszti. Gúr Nándor szerint a kormány gazdaságpolitikáját személyes érdekeltség hajtja, s az „orbáni szolidaritás” eredménye az is, hogy idén karácsonykor már kígyózó sorokban álltak egy tál ételre várakozva az emberek.

Fidesz: a kormányváltás óta 160 ezerrel dolgoznak többen

A kormányváltás óta 160 ezerrel dolgoznak többen, jelenleg a rezsi tíz százalékkal csökken, miközben a minimálbér és vele számos juttatás pedig növekszik. A szocialisták viszont mindent megtesznek azért, hogy hamis adatokkal manipuláljanak – reagált az MSZP-s Gúr Nándor vasárnap elmondott szavaira a Fidesz szóvivője.

Selmeczi Gabriella az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok ideje alatt duplájára nőtt a munkanélküliek száma, és megháromszorozódott a háztartások hiteltartozása, akkor viszont sem Gúr Nándor sem pedig képviselőtársai nem emelték fel szavukat. „Csöndben megszavazták” az egy havi bérek és nyugdíjak elvételét, „szemet hunytak” a villany árának duplájára és a gáz árának háromszorosára emelése felett – teszi hozzá.



Alkalmazásban állók létszáma – volumenindex(előző hónap=100%, Forrás: KSH)201020112012Január97100,398,8Február97,9100,998,9Március100100,7100,3Április101,4100,299,7Május102,199,799Június102,899,698,7Július10399,399,3Augusztus103,199,399,2Szeptember102,998,999,6Október102,898,899,5November103,199December102,698,8

2009 decemberében a nemzetgazdaságban összesen 2 629 651 fő dolgozott a KSH kimutatása szerint – a 2010 januári adat ehhez viszonyítandó.