MSZP: gondolja újra a költségvetési indítványt a kormány

Mesterházy Attila azt javasolta a kormánypárti képviselőknek, hogy hallgassanak a lelkiismeretükre és gondolják újra a jövő évi költségvetést, mert még nem késő fenntarthatóbbá, igazságosabbá, és stabilabbá tenni a javaslatot. A szocialista frakcióvezető a költségvetési törvényjavaslat hétfői expozéjában hangsúlyozta: ebben a formájában ez a költségvetés minden idők legfelelőtlenebb költségvetési törvényjavaslata, ezért nem támogatják.Álláspontja szerint az indítványt józan ésszel és felelősséggel nem lehet támogatni és ha kormánypárti képviselők mégis megszavazzák, annak a feltétlen lojalitás, vagy a cinizmus lehet az oka. Mindkettő elfogadhatatlan - szögezte le.

2010. november 15., 22:06

Véleménye szerint a törvényjavaslat nem a talpra állás, hanem megalapozatlanság és a jövő felélésének költségvetése. Életveszélyesnek nevezte a tervezett büdzsét, amely a túlzott önbizalomtól és optimizmustól kártyavárként omolhat össze, ha valami nem a kormány számításainak megfelelően alakul. Mesterházy azzal vádolta a kormányt, hogy több millió ember pénzét, jövőjét és megtakarítását teszi ezzel kockára.

A szocialista politikus úgy látja, a kormány eltékozolta az előző kabinet által nagy nehézségek árán helyre állított bizalmat, és mindannak a mérhetetlen áldozatnak az eredményét, amelyet a magyar lakosság meghozott a válság legnehezebb pillanataiban. Hozzátette: a ki nem használt növekedési potenciállal, alacsony foglalkoztatással, magas adósság szinttel, a modernizáció elmaradásával, a gazdasági és a jogszabályi környezet bizonytalanságával és kiszámíthatatlanságával Magyarország a térség legsérülékenyebb országa lesz.

A frakcióvezető fenntarthatatlannak tartja a jövő évi költségvetést, mert az véleménye szerint feltételezésekre, nagyotmondásra és a lakossági megtakarítások törvénytelen államosítására épül. Kitért arra: nincs reális alapja annak, hogy három százalékos lesz a gazdasági növekedés, mint ahogy azt a kormány tervezi. Mesterházy kiemelte, a második Orbán-kormány vagy semmit nem tanult az első Fidesz-kabinet hibáiból: ismét felültervezi a gazdasági növekedést és alultervezi az inflációt, vagy szándékosan hamis számot ír be.

Emlékeztetett arra: az MSZP többször kifejtette álláspontját a magánynyugdíj-pénztárak államosításáról, amit alkotmányellenesnek tartanak. E mellett véleményük szerint ez hosszú távon elképesztő problémákhoz vezethet. Ha bárki választ tud adni a kormánypárt képviselői közül arra, hogy honnan marad pénz nyugdíjakra az elkövetkező évtizedekben úgy, hogy a jelenlegi kifizetésekre egy év alatt elköltik a lakosság megtakarított pénzének nagyjából hatodát, kérem, ne habozzon, a vitákban mondja el - kérte a politikus. Hangsúlyozta: ha ez nem történik meg, kénytelenek lesznek azt hinni, hogy az Orbán-kormány pillanatnyi megoldások érdekében feléli a jövőt és eltapsolja az esélyt a békés öregkorra.

Mesterházy Attila a büdzsé tervezetét szakmailag fércmunkának és felső tízezer költségvetésének nevezte. Szavai szerint a tervezet szegényellenes és szociálisan érzéketlen is, mert a leggazdagabb tíz százalék érdekében további terheket rak az ország szegényebb kilencven százalékára. Szekeres Imre, a párt másik vezérszónoka leszögezte: nem azt kérik számon a kormányon, hogy nincs nagyarányú adócsökkentés, mert erre most nincs lehetőség az országban, hanem azt, hogy kizárólag a magas keresetűeknél csökkenti az adót a kabinet.

Felhívta a figyelmet arra: a költségvetési tervezetből kiderül, hogy az állam kiadásait nem a társadalom hosszú távú, hanem a kormányzat vagy a Fidesz pillanatnyi érdeket szolgálja. Véleménye szerint a támogatásokat ideológiai, politikai alapon rendezi át. A politikus kevesellte egyebek mellett az egészségügyre, a jóléti feladatokra szánt pénzt és hiányolta az infrastrukturális beruházások folytatására, útépítésekre tervezett forrásokat. Álláspontja szerint még a költségvetés elfogadása előtt ki kellene kérni az Eurostat véleményét a tervezett büdzsé elszámolási technikáiról.