Mostantól óránként döntenek a tűzijáték megrendezéséről

Bármikor dönthetnek úgy, hogy lefújják a tűzijátékot.

2024. augusztus 20., 15:15

Szerző:

„Úgy készülünk, hogy megtartjuk a tűzijátékot”

– mondta az operatív törzs nevében Kovács Zoltán az M1-nek. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár arról is beszélt, hogy látják a bizonytalanságot a légkörben, sok előrejelzés is erre utal, de közben süt a nap.

„Nem látjuk még pontosan előre az estét, ezért úgy döntöttünk, hogy óránként értékeljük a helyzetet”.

A rendőrség és a szervezők fel vannak készülve arra, hogy az időjárási viszonyokat figyelembe véve alkalmazkodjanak, tette hozzá.

Délutántól több helyen záporok, zivatarok várhatók, emiatt elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki a HungaroMet. Az előrejelzés szerint a rossz idő főleg az ország északnyugati, nyugati részét érinti, így Pest megyét is. A zivatarok átmeneti viharos széllökéssel és intenzív csapadékkal, adott esetben jégesővel érkezhetnek, ami köztudottan viszonylag kevésbé alkalmas tűzijátékra.

Az augusztus 20-i rendezvények lebonyolítását felügyelő operatív törzs reggel 7 órától ülésezik Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vezetésével. Kovács azt mondta, az operatív törzs egész nap tanulmányozza az időjárási előrejelzéseket, és amennyiben kedvezőtlenül alakulna az időjárás, akkor a kora délutáni órákig meg fogják hozni a szükséges döntéseket az esti tűzijáték biztonságos megtartásáról.

„A legfontosabb a biztonságos körülmények megteremtése, magyarán, ha a legkisebb esélye is van annak, hogy valami megzavarná az esti, több mint félórás tűzijátékot, akkor meg fogjuk hozni a szükséges döntéseket”

– mondta az MTI-nek az államtitkár.

Délelőtt írtuk, hogy akár a tűzijáték elhalasztása is elképzelhető a keddi időjárás miatt. A Facebookon közzétett bejegyzésében a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár azt írta: a Szent István-napi rendezvénysorozat előkészítéséért és biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a programsorozat egésze alatt működik, augusztus 20-án – amikor a legtöbb kiemelt rendezvény lesz – fizikailag is együtt ülésezik.

A 2006-os tragikus kimenetelű augusztus 20-ai rendezvény az akkori szervezők és döntéshozók felelőtlenségének következménye volt. Ez most nem fordulhat elő, hiszen az operatív törzs számára minden információ rendelkezésre áll, döntéshozók alkotják, akik bármely rendezvényhelyszínen be tudnak avatkozni, szükség esetén le is tudják állítani a rendezvényt – ez igaz a kedd esti tűzijátékra is

fogalmazott az államtitkár. 

A szakemberek megerősített szolgálattal és erre az alkalomra telepített figyelő-mérő állomásokkal folyamatosan nyomon követik az időjárás alakulását. Az operatív törzs a Szent István-napi programsorozat egyes rendezvényeinek megtartásáról, illetve szükség esetén elhalasztásról a rendelkezésre álló információk alapján hoz döntést, amit természetesen minden lehetséges formában és csatornán meg is oszt – írta Kovács Zoltán.

(Fotó: Kovács Zoltán Facebook oldala)