Most a Magyar Idők idézte kihallgatásra Dobrev Klárát
Jövő péntekre idézte be Gyurcsány Ferenc Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető feleségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága; Dobrev Klárát tanúként akarják meghallgatni, mivel az Altus több alkalommal nyújtott kölcsönt a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek –idézi az MTI a Magyar Idők szombati számában megjelent írást.

A lap a Czeglédy-ügy egyik gyanúsítottjának ügyvédjétől úgy értesült, Dobrev Klárának valószínűleg Szegeden kell választ adnia a hatóság munkatársainak kérdéseire.
Az Altus Portfólió Kft. tavaly februárban csaknem nyolcvanmillió forint rövid lejáratú kölcsönt adott Czeglédy Csaba cégének, majd augusztusban további 90 millió forintot – írta a Magyar Idők, hozzátéve, hogy Gyurcsány Ferenc egyik Facebookos bejegyzéséből tudni lehet egy harmadik, idén tavasszal biztosított kölcsönről is. Mindez pedig az Altus részéről felveti a tiltott pénzügyi szolgáltatási tevékenység gyanúját a lap cikke szerint.
Az Origo már egy héttel ezelőtt megírta, hogy az ügyészség kihallgatásra berendelte Dobrev Klárát, az utasítás azonban előbb érkezhetett a szerkesztőségbe, mert erről sem az ügyészség, sem Dobrev nem tudott. Azóta viszont helyreállt a rend, az ügyészség is megtudta, mi a feladata. Dobrev Klára most már valóban kapott az idézést. A kihallgatáson természetesen megjelenik – mondta az Indexnek.